Irodalmi Szemle, 2009
2009/2 - SZEMTŐL SZEMBEN - E. Fehér Pál: A csehek valóban „švejkek”? (Jegyzetek a nemzetkarakterológiáról)
38 E. Fehér Pál Noha nem ártana felidézni azt, amit a nemes emlékezetű prágai magyar irodalmár, a Károly Egyetem professzora, Rákos Péter 2000-ben egyszerre magyarul is, csehül is megfogalmazott és Pozsonyban kiadott esszéjében megcáfolhatatlanul figyelmeztetett. A mü címe beszédes: „Nemzeti jelleg. A miénk és a másoké. Öncsalások és előítéletek mint történelemformáló tényezők.” A szerző — igen figyelemreméltó elemzés következményeként - gyakorlatilag nem hisz a nemzeti alkat létezésében. Egyik fontos érvét idézem itt: „A »nemzeti alkat« meghatározásai általában iparkodnak kizárólagosnak vélt nemzeti sajátosságokra szorítkozni, minden esetben tévesen, minthogy: a) nem létezik olyan attribútum, mely egy és csakis egy nemzetre volna korlátozható, b) a több nemzettel közös tulajdonságok nem kevésbé jellemzők az illető nemzetekre, mint eltérő tulajdonságaik, c) a »nemzeti alkat« (ha van) nem képzelhető másként, mint a közös és eltérő tulajdonságok összességeként. A fentiekből következik, hogy a »nemzeti alkat(ok)« explicit megfogalmazása túlnyomórészt, ha ugyan nem kivétel nélkül, álsajátos (pszeu- dospecifikus) következtetésekre vezet.” (I. m. 174. oldal) Rákosra alig figyeltek nálunk, még a tudományos téren sem és a nemzetkarakterológiák mind a magán- használatban, mind a politikában (ami ugyancsak veszélyes vizekre sodorhat) általában még igazságként is szerepelhetnek. A nemzetkarakterológia, természetesen, nem tudomány. Sokszor használja u- gyan bizonyos tudományágazatok (például a történelem, a szociológia vagy a genetika) válogatott eredményeit, ám ezek nem állnak össze önálló diszciplínává. Tévelygései azonban tanulságosak. A szándék és a tétovaság is minősít... Leginkább olyan tények hathatnak a józan szemlélődőre, hogy amerikai és orosz tudósok - egymástól függetlenül - eljátszották azt a kísérletet, amelyben a résztvevőknek el kellett dönteniük: mely nemzetet tartanak rokonszenvesnek és melyiket ellenszenvesnek. Az USA-ban ugyanúgy, mint a volt szovjet birodalomban kilenc valóságos nép szerepelt a választékban, amelyekről megoszlottak a vélemények. A tizedik nemzet - nem létező közösség volt, amelyről senkinek nem lehetett sem pozitív, sem negatív élménye. A kapott válaszok azonban egyértelműek voltak: a nem létező népről mindenki tudott valami rosszat, ellenszenveset. A tudatlanság győzelme? Ha más okunk nem lenne, ezért is tudnunk kellene, hogy milyenek vagyunk és milyenek mások... Nem azt kell elhinnünk, hogy a közhelyek - pro és kontra - helytállóak, hanem azokra az indulatokra, érzelmekre érdemes figyelnünk, amelyek a többnyire durván vulgáris tételeket eredményezik. Vagy fordítva: milyen érdek fűződik a pozitív, netán szuperpozitív vélekedés terjedéséhez? Erdemes-e kutakodni, hogy állítólag, személytől és közösségtől függően, milyenek lehetnek a csehek? Ha nem is bízunk az eredményben? Eredmény csak any- nyi lehet, hogy mégiscsak többet tudhatunk meg a csehekről. Nem azt, hogy milyenek, hanem azt, hogy időtől, tértől függően miket gondoltak - magukról és másokról.
