Irodalmi Szemle, 2009

2009/12 - KÉTSZÁZÖTVEN ÉVE SZÜLETETT KAZINCZY FERENC - Tóth Elemér versei (Október 6., Halott lombok alatt. Az öreg, Kesergő)

28

Tóth Elemér versei

Az öreg

Ahogy az öreg kilépett a szürke délutánba, a kocsmaajtó döndülőn káromkodott utána.

Ahogy keserves-tétován fölnézett, föl az égre, jelenségnek tűnt az egész, olyannak, mintha élne.

Talán még élt is. Szemében a keserűség csendje.

Azért élt - végre ráébredt! - hogy az ég verje, verje.

Mozdult. Eldőlt, akár a fa, fejszékkel csókolódzó, ő volt a néma, kifosztott, a halálba fogódzó.

Kesergő

Te szépek szépe, vadvirág, ölelnélek magamba.

A hideg szemű ég alatt szivemnek nincs hatalma.

Koldus vagyok, a panaszom fölcsapódik az égig.

A karomban az ölelés már réges-régen vérzik.

Állsz előttem most csupaszon, a rák szétrágta véred. Gyászom fekete rongyain didergésemet nézed.