Irodalmi Szemle, 2009

2009/11 - POMOGÁTS BÉLA 75 ÉVES - Vasi Szabó János: Fénylő csillag, sötét csillag... (elbeszélés)

46

Vasi Szabó János

tűk gyalázta az újság a hazafias mozgalmukat. Agyrém ez a politika! Egész normálisnak tűnt az a csávó!- Pletykálták a gyárban, hogy Walter a gárda tagja. De nem jár abban a nyilasforma hacukában, az üzemben sem agitált soha. Ha így van, elhiszem, hogy nem tetszett Amber asszony cikke! Nem fogok krokodilkönnyeket hullatni! Hajninak megjön az esze: ezek a sárga hajúak fajgyűlölők! Lenézik őt is! Keressen egy rendes roma srácot, azzal boldog lesz!- Többről van szó! Szerelmes. A férfi megmentette...- Erre sem emlékszel? A Borsodi szólt, ne mondjak erről semmit az újságírónőnek: Walter csapott szét a támadóitok közt. Hajni, hiába kiabált segítségért, senki nem akarta elveretni magát egy roma miatt. Zoltán akkor keveredett elő a presszóból. Bátyó! Ilyet csak a Segal-filmekben láttam: perc alatt földre küldte a szemeteket! Mire a zsaruk előkerültek, ki volt ütve mind a három!

Kristóf elnehezült fejét a kezében tartotta. Igen! Megszólalt az ájulás előtt hallott hang. Azért volt ismerős! Zoli mentette meg őket, erre lerasszistázta...

Jozsó bá' - a szomszédjuk - nézett be vidáman. Nagyot kurjantva átölelte a fiút, aki nem tudott elhajolni a szeszgőzös lehelet elől. Az öreg romát meglepő „fénykoszorú” keretezte. Rekedt hangon szólt:- Figyelj, te hős! Anyád a nagyobbik húgodat keresi. Segiteni kéne a konyhában: vargányaleves készül, ünnepi vacsora!

Kristóf kérdően Terire nézett.- Előbb még a szobában gubbasztott. Nincs ott?- Onnét jövök: kámforrá vált! - vakarta meg ősz üstökét Jozsó.- Bebuszozott a városba, a főznivalókért.- A'nem jó! Az öltönyös úri cigány azt mondta, sáskaföldről senki se flangáljon most arra. A szkinhedeket felpaprikázta az országos botrány!... Hová indulsz, gyerek!- Vissza kell hoznom! Egyedül baja eshet! Járó beteg vagyok, nem?!- De úgy tudom, ágyhoz kötött! A devla vágjon belé! Ha az anyád megtudja, szíjat hasít a hátadból!

A buszmegállóban senki nem várakozott a lányon kívül. A büszke tartású Lakatos Hajnalka behúzott nyakkal, elkeseredetten ácsorgott. A „fény” körötte pislákoló zsarátnok. Rossz volt ránézni. Szemei vörösben úsztak. Elfordult a bátyjától, amikor az megérintette a vállát: felzokogott.- Nem jön el többé! Gyűlölni fog engem!- Szedd össze magad, lány! Ne borulj ki itt az utcán!- Nem értesz semmit! Érzéketlen tuskó vagy, mint a többiek!- Értem én... A fenébe! Belezúgtál egy magyar gárdistába!- Utálsz? A mama mondta: soha nem voltam közétek való!