Irodalmi Szemle, 2009
2009/11 - Kozsár Zsuzsanna: Menekülés (1) Elaine-ciklus - Fehér, vörös, fekete; Szarvas; El kell menned; Ginevra naplójából; Varázslat; Gyerekes próbálkozás
18 Kozsár Zsuzsanna tem, mi is ez, levél volt benne, éreztem a tapintásán. Fáradt vagyok ma, lovag, visz- szakísémél a palotába? Némán lépkedtünk, az is nehezemre esett, hogy közömbösen és lassan járjak, szaladni szerettem volna. A kapuban meghajlással búcsúzott, kifogástalanul, ahogy mindig, arca rezzenéstelen. Csak éjjel jutottam eldugott levelemhez, miután felséges királyom visszavonult ágyamból, szokott tomamutatványai végeztével. Egy szonett volt a levélben, életem első szerelmes verse, írója a szépségemet dicsérte benne, a csókomért epedt. Örültem is, csalódott is voltam egyszerre, mást vártam, meglepőbbet, ez a vers olyan volt, amilyet az udvarhölgyeim szoktak egymásnak mutogatni, hozzátartozik ez a lovagi szolgálatokhoz. Április 20. Felséges uram megengedte nekem, hogy kilovagoljak ezentúl az erdőbe, mert a parkban illedelmesen galoppozva nem fejleszthetem lovaglótudományomat. Sajnos elmaradhatatlan kisérőm helyett két lovászt bocsátott a rendelkezésemre, fogalmam sincs, hogyan rázhatnám le őket. Április 24. Komomám ma kellő tisztelettel megkérdezte, ismerem-e a lakosztályomba vezető rejtekajtó titkát. Mivel huszonegy éves leszek, azaz nagykorú, a rejtekajtó titka ezentúl megillet. Ő maga is örökölte azt anyjától, aki őelőtte volt a királyné ko- momája, a titkok Camelotban századokon át vándorolnak generációtól generációig. A rejtekajtó mögött alkalmas búvóhely volt egy szerető számára, és egy titkos folyosón át ki is lehetett menekülni egész a várfalak mögé. De hát én nem menekülhetek innen, észrevennék, ha nem jelennék meg, mikor úgy kívánja a protokoll, adtam az ártatlant. Nem azért van ez kitalálva, hogy felséges asszonyom kimeneküljön innen, bár vészterhes időkben szükségét láthatja ennek is. Azért van, hogy asszonyom valakit bemenekítsen, ha úgy hozná kedve. Én hűséget esküdtem a királynak, szóltam felháborodottan. Amiről felséges urunk nem tud, az nem fáj neki, mondta a komoma, asszonyomnak jót tenne egy nála fiatalabb, heves vérü szerető, a fiatal Lancelot du Lac lovag például. Menj már, hisz az nő- gyülölő, nevettem. Fia asszonyom úgy akarja, holnap itt lesz, az ajtó mögött. Csapdát állítasz nekem?, szegeztem neki a kérdést, de komomám nyugodtan állta a tekintetemet. A lovag jól megfizetett, és feltehetőleg asszonyom se lesz hálátlan. Lehúztam az egyik ékköves gyűrűt az ujjamról, odadobtam neki, röptében kapta el, elmosolyodott elégedetten. Felség, nemcsak a rejtekajtó titka száll minálunk anyáról leányra, hanem a hűség is, mondta komolyan, és nesztelenül kisurrant. Április 25. Csak ülök, bámulok magam elé, nincs szavam, amivel kifejezhetném az én csodálatos éjszakámat. Szeret. Szeretem.
