Irodalmi Szemle, 2009

2009/11 - Kozsár Zsuzsanna: Menekülés (1) Elaine-ciklus - Fehér, vörös, fekete; Szarvas; El kell menned; Ginevra naplójából; Varázslat; Gyerekes próbálkozás

Menekülés (1)

15

meg az udvartartás öregecske hivatalnokaival, énekmondók unalmas históriái százhetvenhét versszakban, Merlin settenkedése, az agyamra megy mindez. Napok körbeforgása, megszokott rend, megszokott monotonitás, elsorvadó fiatalság a kővárak között. Álmaimban Camelot volt a csoda, a szabadság, a mulatozás, a szerelem. Pedig Camelot csak egy börtön, nem más.

Március 5.

Mikor Artus feleségül kért, egy percig se gondolkoztam. Pedig iszonyú öreg volt, a harmincon is túl, volt benne valami, ami rég halott apámra emlékeztetett, és tudtam, biztonságban leszek majd mellette. Merlin, a varázsló, akitől a hideg kiráz, ha ránézek, ő persze savanyú képet vágott, ellenezte ezt a házasságot, de Artust foglyul ejtette a szépségem, én meg azért is hozzámentem, hiszen tapasztalt volt, sikere volt a nőknél, gondoltam, boldoggá tesz majd engem is. De nem tett azzá, nem is voltam fontos neki sosem. Megkaptam persze mindent, ami a rangomnak kijár, hin- tót, lovakat, lakosztályokat, kódexeket, udvari zenészt, kalitkában kanárit, ékszereket és ruhákat meg amit csak megkívántam. Kivéve az egyetlenegyet. Öt éve vagyunk házasok. Artus még sohasem mondta, hogy szeret. Ügyes és rutinos az ágyban, de mindig azt érzem, csak kötelességet teljesít, az egész nem nekem szól, az egész csak a leendő trónörökösért van.

Március 11.

Holnap végre hazatérnek a lovagok, akikről annyit suttognak nevetgélve udvarhölgyeim. Névről ismerem mindet, a tréfás kedvű Gawaint, a mogorva Perce- valt, a kalandos Yvaint, a szerelmet megvető Lancelotot, annyit hallottam már róluk, hogy viselt dolgaikat hosszan tudnám sorolni. De holnap végre látom majd őket, jól szemügyre veszem, és meglátom, mi marad a rájuk aggatott nimbuszból.

Március 12.

Az ember élete néha egy pillanat alatt megváltozik. Szerelmes vagyok.

Március 17.

Megpróbálom józanul leírni, mi is történt, de hát lehet egy villámcsapást józanul leírni?

Amikor beléptek a lovagok, a tizenkét kiválasztott, szóltak a fanfárok, és ujjongott az udvar, ők pedig sorra letérdeltek a király előtt. Egyformáknak tűntek mind, bábuknak.

Aztán este, a díszvacsorán már kezdtek emberivé válni, egymástól megkülönböztethetővé. Mindegyikük beszámolt uralkodójának az átélt lovagi kalandokról, a hosszú öt évről, melyet országjárásban töltött. Hallgattam őket, sosem volt még olyan érdekes az élet Camelotban, mint ezekben az órákban. De amikor sorra került ő, a tizenkettedik, elég volt ránéznem, és tudtam, mit fog mondani,