Irodalmi Szemle, 2009
2009/11 - Pomogáts Béla: Nyelvtörvény és civil társadalom (előadás)
8 Pomogáts Béla De térjünk vissza eredeti gondolatmenetünkhöz. Imént arról beszéltem, hogy a Kárpát-medencében élő magyar kisebbségi közösségek védelmének egy politikai, egy tudományos és egy „civil társadalmi” eszközrendszere van. Előbb a politikai dimenziót érintettem, lássuk most a másodikat: tehát a tudományosságot, tehát a történetírást, az irodalomtörténetet, a szociológiát, a jogtudományt, a nyelvtudományt — és a mindezekből táplálkozó, rájuk épülő „kisebbségtudományt”. Ezek a tudományos ágazatok kétségtelenül sokat fejlődtek a mögöttünk álló két évtizedben, nemcsak Magyarországon, hanem a kisebbségi magyar kultúrák körében is. Nemcsak kibontakoztak, hanem felelősséget is vállaltak a magyar kisebbségi közösségek szolgálatában, miként most tette a Nyelvtudományi Intézet által rendezett akadémiai konferencia is. A tudományos munka azonban természetesen nem arra való és nem képes arra, hogy hatékony módon befolyásolja a politikai döntéseket. Számos olyan igencsak megalapozott történelmi ismeretről tudunk (mondjuk, a szlovák nemzet kialakulása vagy a román etnogenezis tekintetében), amely határozottan ellentétes a forgalomban lévő és nagy népszerűségnek örvendő, emellett államilag támogatott nemzetstratégiát megalapozó „tudományos” elmélettel, mégis a tudomány és az áltudomány (a nemzeti mítosz) küzdelmében a hatalom és a közvélemény az utóbbit támogatja. Végül a harmadik nagyobb cselekvési kört a „civil társadalom”: a közvélemény, a kulturális szervezetek és mozgalmak, az egyházak tevékenysége jelenti. Éppen a magyar nyelv védelme körül ennek a „civil szférának” lehetne és kellene nagyobb szerepet adni. Például azokra a magyarországi kulturális szervezetekre gondolok, amelyek a nemsokára következő nyilatkozatot adták közre a szlovákiai nyelvhasználati törvény ügyében. Ezek a „civil szervezetek” azonban a korábbi várakozásokkal és reményekkel ellentétben nem megerősödtek, hanem meggyengültek a mögöttünk álló másfél évtizedben. A magyarországi (de így van ez a szlovákiai, az erdélyi és a többi magyar nemzeti közösség esetében is) „civil szervezetek”: társadalmi mozgalmak, kulturális egyesületek, szakmai intézmények nagyon meggyengültek - éppen annak következtében, hogy a pártpolitika, a pártélet, a pártérdek meghatározó módon települt rá ezeknek a „civil szerveződéseknek” a tevékenységére. Holott most éppen ezeknek a társadalmi szervezeteknek és mozgalmaknak lehetne szerepük abban, hogy erőteljesebben (és nem politikai retorikával) lépjenek fel az egyetemes emberi, kulturális és európai érdekeket és értékeket sértő, nacionalista indítatású politikai akciókkal szemben. Egy civil szervezetnek, mint amilyen az anyanyelvi mozgalom is, vajmi kevés lehetősége van arra, hogy érdemben hatni tudjon egy olyan kormányzati politikára, amely szembefordult a demokratikus berendezkedés és az európai együttélés alapelveivel. Mindazonáltal fel kell emelni szavunkat: tiltakozni és pörölni kell, már csak saját identitásunk és „arcunk” megőrzése végett is. Az Anyanyelvi Konferencia — A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága, miközben természetesen továbbra is baráti kapcsolatra törekszik a szomszédos népek: szlovákok
