Irodalmi Szemle, 2008
2008/11 - LACZA TIHAMÉR KÖSZÖNTÉSE - Kiss László: „...a kapuőr” hatvanéves
Lacza Tihamér köszöntése „...a kapuőr” hatvanéves „Hatalmas a tudományok kertje, virágágyásai között sok millió kertész szorgoskodik nap mint nap... A kertet övező vastag falba számtalan nyílást vágtak, egyikmásik előtt kapuőr is rostokol, hogy az odavetődő kíváncsiskodókat végigvezesse a legközelebbi ágyások és parcellák között... E sorok írója a kapuőrök egyikének tartja magát...” - vetette papírra közel húsz évvel ezelőtt a tudományos ismeretterjesztésről töprengve Lacza Tihamér. Ha nem lenne olyan fiatalos külsejű, azt írtam volna, hogy a szlovákiai magyar ismeretterjesztés „nagy öregje” - ám nemcsak külseje, de főleg alkotóereje, vitalitása is meghazudtolja a kalendáriumi tényt: „kapuőrünk” hatvanéves. Lacza Tihamér Bátorkeszin született 1948. november 29-én. Az újvári gimnáziumot úgy végezte el, hogy naponta ingázott lakóhelye és Érsekújvár között — lélekben szoktatva magát ahhoz az életvitelhez, amely a későbbi évek során, mindmáig életformája lett. Nem újságírónak vagy írónak készült. 18 éves fejjel csak annyit tudott, hogy többet szeretne tudni: „az új dolgok megismerésének vágya töltötte be egész lényemet” - árulja el pár évtized múltán „emlékei kertjében” barangolva. Csillagászat, biológia, geológia és kémia között vacillálva, ez utóbbinál kötött ki - talán mert a vegyészet ismerete hozzásegít az előbbi három jobb megértéséhez is. Törtémelemformáló időben, 1967 őszén kezdte meg tanulmányait a prágai Károly Egyetem Természettudományi Karán. A rövidesen kitörő Prágai Tavasz hamar rádöbbenti, hogy az egzakt tudományok ismerete nem könnyíti meg az éppen zajló társadalmi, politikai „mozgások” megértését. A tájékozódást a prágai magyar diákok Ady Endre Körében keresi, ahol hamarosan a kör „Homokóra” című szamizdat lapjának a munkatársa. Ttt csókolja homlokon a múzsa, no nem a költészet, hanem inkább az értekező próza múzsája, majd egy könyv végleg eldönti: hol s miben kamatoztathatja majd leginkább egyre iz- mosodóbb íráskészségét. Kezébe kerül ugyanis Vekerdi László: „Kalandozások a tudománytörténetben” című kötete, melyet a „szellemi mindenevő” Lacza Tihamér együl- tében végigolvas. Alea iacta est - a kocka el lett vetve: három évig ugyan szakmájában, vegyészként dolgozik a pozsonyi Szlovák Tudományos Akadémia Polimer Intézetében, ám 1975-ben hátat fordít a lombikok és vegyszerek világának és a Hét szerkesztője lesz, majd 1989-től a lap megszűnésig annak főszerkesztője. A felvidéki magyarok legolvasottabb képes hetilapjában próbálja követni a Vekerdi sugallta példát - nem sikertelenül! „Az ókor emlékezete”, „Fejezetek a Föld napjából”, „Az ásványok birodalmában”, „Katasztrófák égen-foldön”, „Felfedezők, utazók, kalandorok” - íme néhány sorozatcím, mely jelzi, hogy Lacza Tihamér nemcsak olvasóként „mindenevő”, de ismeretterjesztő és tudománytörténész szerzőként is. S ha már az „evés” szóbakerült, es
