Irodalmi Szemle, 2008
2008/9 - Pomogáts Béla: Hazatérő irodalom (az amerikai magyarokról)
Pomogáts Béla Hazatérő irodalom Mára: közel két évtizeddel azután, hogy a pártállami rendszer megbukott, nincs értelme „emigráns irodalomról” beszélni, legfeljebb múlt időben. Mára nem létezik nyugati magyar emigráció, legfeljebb (tartósan vagy átmenetileg) a nyugati világban élő és tevékenykedő magyarok vannak. Ezek előtt a magyarok előtt (miként a Magyar- országgal szomszédos országokban élő magyarok előtt is) nyitva állnak a magyarországi nyilvánosság fórumai. Számos nyugati magyar író időközben hazatelepedett, miként ezt Faludy György is tette, mások rendszeresen hazalátogattak, ahogy ezt Határ Győző tette, és persze a legtöbben még a rendszerváltozás előtt eltávoztak az irodalmi halhatatlanságba, ahogyan ez Márai Sándor esetében történt, holott talán neki lett volna a legnagyobb erkölcsi-emberi joga ahhoz, hogy megérje a teljes és visszavonhatatlan felszabadulást. (Amidőn ő eltávozott, akkor ez még nem volt sem teljes, sem visszavonhatatlan, legfeljebb szándékainkban és reményeinkben élt, Márainak azonban akkor: öregen és betegen nem voltak már reményei.) A nyugati magyar irodalom azóta, mint irodalomszociológiai vagy irodalom- földrajzi korpusz, megszűnt, a mögöttünk lévő másfél évtizedből, legalábbis én nem ismerek olyan jelentékeny szépirodalmi müvet, amely magyar nyelven a nyugati világban született volna és nem Magyarországon, hanem ott került volna az olvasók elé. Ugyanakkor létezik a nyugati (az emigráns) magyar irodalomnak egy hatalmas korpusza, ehhez tartoznak a nyugati magyar irodalmi (és nem csak irodalmi) folyóiratok, az ott létrejött szépirodalom, emellett (ha az irodalom fogalmát kissé tágasabban értelmezzük, és miért ne tegyük?) a nyugati világban született társadalom (vagy „szellem”) tudományos, publicisztikai irodalom. Ez így több mint száz írót és több ezer könyvet jelent. Ez a hatalmas szellemi érték kétségtelenül a magyar irodalmi kultúra része, akkor is, ha bőven akadnak benne olyan müvek, amelyekről alig vagy egyáltalán nem vett tudomást a hazai irodalmi élet, amelyek kívül maradtak a kései befogadás körén. Bizonyára akadnak olyan művek, talán nem annyira a szépirodalom, inkább a tudományos és a politikai irodalom köréből (például az ötvenes és hatvanas évekből), amelyek meg is megérdemelnék a felfedeztetést. Egy nemzeti kultúra - egy nemzet szellemi élete - mindig a munkamegosztásra épül, és egy olyan nemzet esetében, amely nem követheti mindig saját céljait és ösztöneit, nem érvényesítheti kötetlenül a maga történelmi egyéniségét, a mindenkori emigrációnak éppen ebben a nemzeti munkamegosztásban vannak nélkülözhetetlen feladatai. Ezek a feladatok jelölték meg a nyugati magyar szellemi élet hivatását és felelősségét is, minthogy olyan igazságokat, eszményeket és történelmi érdekeket kel
