Irodalmi Szemle, 2008
2008/9 - EMLÉKEK, ÉLMÉNYEK - Koncsol László: Nyolc az ötvenből
EMLÉKEK, ÉLMÉNYEK megőrizték. Tény, hogy amikor ötödik évfolyamomra beiratkoztam, az Irodalmi Szemle első száma a kezemben volt. Valaki, azt hiszem, Tőzsér, aki csak két-három szobával lakott odébb a hegyiligeti kollégiumban, már tavasszal unszolt, hogy írjak az első számba, ahol az ő Férfikora is meg fog jelenni, meg ahova az általam igen tisztelt Fábry Zoltán írja majd az indító gondolatokat, de a startból kimaradtam. Fogalmam sem volt, mit Írjak, miről vagy kiről értekezzem, és így tovább. A második számba aztán mégis beszálltam, kapóra jött egy ankét, amelyben zöldfülűként véleményt mertem nyilvánítani, majd írtam egy idősebb pályatársunk akkortájt megjelent prózájáról, hajói emlékszem, Dobos ajánlatára. (Erről írta később Fábry, adva alám a kritikusi pályára cipelő nyerges muraközi lovat, hogy kritikámat ő is aláírhatta volna.) Ezek után a fenti okokból évekre elnyeltek a Pozsonyt ölelő égtájak. Rimaszombat, hét laktanya, harkácsi iskola, családi élet, halasztott államvizsga, szegénység - ki gondolhatott ilyen körülmények között az irodalom fényűzésére? Harkácsi tanári szolgálatunk idején a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó (a későbbi Tátrán) magyar szerkesztősége (a későbbi Madách, a mai Madách-Posonium) Turczel szüntelen ösztökélése és barátja, a főszerkesztő Hubik István, illetve a vezető szerkesztő, a nagy politikai tekintélynek örvendett dr. Meislinger érdeméből két évig tartott számomra nyitva egy felelős szerkesztői állást a kiadóban, amig a Rimaszombati járás tanügyi főembere, a később Gömörpanyitnál fiával együtt szörnyethalt Vanco meg nem hátrált a kitartó nyomás elől, és feleségemmel, Katicával ki nem engedett bennünket a járásból. Ragaszkodott hozzánk, mert két minősített, egyetemi, illetve főiskolai diplomás embert halászott ki Pozsony a felségvizeiből. Négy év távoliét után, 1963-ban kerültünk vissza a fővárosba, az irodalom intézményes boszorkánykonyhájába, a könyvkiadóba, az Irodalmi Szemle helyrajzi közelségébe. Csizmár Miklósék kölcsönlakásába telepedünk, szegénységből még kétségbeejtőbb szegénységbe; én a bútorszállító jármű kabinjából néztem az augusztus végi nyár hegyeit és síkjait, feleségem a két gyermekkel, három és fél éves kisfiúnkkal és négy hónapos pici lányunkkal egy vasúti fülkében robogott utánunk. Kati lányunk az egész utat csillapíthatatlanul végigordította. Rossz ómen volt, hajtogatja azóta is a feleségem, hallgatni kellett volna rá. Nem vettük komolyan az égiek ordító figyelmeztetését. Ugye, a hivatás... A kiadóban azokat a könyveket szerkesztettem, amelyek szövegei jórészt az előző évek Szemle-számaiban jelentek meg. A lap megjelenésének éve, 1958 jól kivehető korszakhatára irodalmunknak. Rácz Kassai dalolja, a Nyolcak antológiája, az Irodalmi Szemle alapítása, amit a kamaszkori kappanhangjából kibontakozó és legalább egy kis nemzedéki berobbanással némi mennyiségi növekedést is ígérő kisebbségi irodalom szervi nyomására hivatkozva lehetett kicsikarni a mindent uraló hatalomtól. Ez pénzt, paripát, fegyvert - helyiséget, papírt, szerkesztői és titkárnőigépírói fizetéseket, nyomdai kapacitást, villanyt, fűtést, postát, telefont, honoráriumalapot és ki tudja, mi minden egyebet jelentett. (Sára asszony, a lap hervadhatat
