Irodalmi Szemle, 2008
2008/9 - EMLÉKEK, ÉLMÉNYEK - Grendel Lajos: Két meghitt, kis szoba...
EMLÉKEK, ÉLMÉNYEK Az Irodalmi Szemle intézmény jellege kiteljesedett s irodalmunk a nemzeti irodalmak partnere lehetett. Nem(csak) a maga ereje folytán! Sokkal inkább kisebbségi kultúránk és szellemi életünk állhatatossága okán! Valamiféle sajátos „önerőnek” a révén, benső szellemi energiái okán, amely azóta is jellemzi kultúránkat. Tevékenyen befolytunk a Kárpát-medencei magyar irodalmak „egyetemességébe”, a régió fontosságát is érezve. Az Irodalmi Szemlét tizenöt évig szerkesztettem. Akkor úgy éreztem, hogy az irodalom valóságszervező életerő, társadalmi súlya van, segített volt vagy megfigyelt, ám mindenképpen számon tartott. Mára ezt a pozícióját elveszítette. A kisebbség önszerveződésének a támogatására törekedett, részben ezt is feladta. Egykori élményeim és tapasztalataim az időbeliség fontosságára figyelmeztetnek. A huszadik századi létformák s az élet fontos eleme lett az idő! Mérvadóvá vált az itt és most, a genius loci ismérve! Aligha ismerhető meg a század az időbeliség átélése és történeti érzék híján. Aki érteni szeretné vagy ítélkezik felette, ismerje a kort, és önmagát is! A Szemle évfolyamaiban számos részlet benne van. Bekötött számaiban rejtőzik a történelmi idő... GRENDEL LAJOS Két meghitt, kis szoba ... Az Irodalmi Szemlét 1966 őszén kezdtem vásárolni, amikor első éves egyetemistaként Léváról Pozsonyba kerültem. Furcsa, átmeneti időszaka volt ez életemnek. Képlékeny, cseppfolyós, az ember éppen elmúlt tizennyolc éves, azt hiszi, tudja, hogy mit akar, majd rájön, mégsem olyan biztos, hogy azt akarja, amit akar, hogy talán valami mást akar, hogy mégsem akar matematikatanár lenni, pedig tegnap még száz százalékig biztos volt a dolgában. Nem, ő író akar lenni. Persze, persze, érdekli őt a differenciál- és integrálszámítás (ma már egy icipici egyismeretlenes egyenletet sem tudna megoldani), de Dobos László Földönfutókja, Németh László Iszonya, Déry Tibor G. A. ura... mégis jobban és tovább rezonál benne a mindenféle gyököknél és exponenciális kitevőknél. És akkor hónapokig őrlődik. Az egyetemi előadásokon unatkozik, jó, hogy el nem alszik. Máshol jár az esze. Fejben megpróbál összeeszkábálni valami novellafélét, aztán a kollégiumi tanulószobában megírja, amit a matematikai analízis előadáson kiagyalt. Azazhogy, megírná! Mert az írás nem megy neki. Rohadtul nem megy. A mondatoknak se füle, se farka. Ahány szó, annyifelé szalad előle. Kétségbeejtő rádöbbenés arra, hogy nem tudunk, barátocskám, írni! Meg kell tanulni írni! De mikor? Nyakunkon a vizsgaidőszak. Lassan-lassan mégiscsak érlelődik a nagy elhatározás. Hagyja a matematikát másra, engem vigyen a...! Indulatosabban: a francba ezzel a matematikai hóbelevanc- cal! Ugorjunk egy nagyot! (Lásd mint Mao Ce-tung és az ő Nagy Ugrása.) Barátaim, ismerőseim mind meg vannak győződve róla, hogy átkattant a fejem
