Irodalmi Szemle, 2008
2008/8 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Kovács Győző: Két könyvről (Duba Gyula: Gondok emléke - emlékek gondja, Dobos László: Évgyűrűk hatalma II.)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE tásmódjuknak megfelelően. Igen, de Fábry Zoltán idestova negyven éve meghalt. Közben nagyot változott - többszörösen - a világ. Benne a közép-kelet-európai térségünk is. Úgy is fogalmazhatjuk (történetiségében): „kezdetben volt Fábry Zoltán”. Az esztendők, évtizedek kialakították a továbblépés igényét és lehetőségét. Ennek függvényében idézi fel most Turczel Lajos alakját és életművét (Az alapozó dicsérete című írásában). Miként korábban mérlegre tette Fábry „európai magányát” („Fábry esztétikájában a költő magánya az alkotás pillanatának állapota...”) - jelen kötetében végigkíséri és magyarázza Forbáth Imre „európaiságát”. („Forbáth európaiságában olyan szellemi létformát próbálunk meghatározni, annak törvényeit és jellemző értékeit felfedni, mely létforma a történelmi idő más [mai] szintjén - esetleg! - általában is adott és számunkra is lehetséges”.) A realitás figyelembevételével bizonyos nosztalgiával idézi fel Sellyei József alakját és müveit (Parasztírónk a múlt századból). írása illeszkedik a korábbi, Fábry—Turczel-Csanda—Fónod-értékelés rendjébe, de nem nélkülözi az említett nosztalgikus felhangot - „Fogyóban a magyar paraszti lét; természetes életformája, tárgyi világa, szellemi kultúrája és erkölcse eltűnőben”. Bizonyos elfeledettség homályából idézi meg és fel Sellyei József műveit (ha volt egykor „Móricz Zsigmond ébresztése” - úgy lehet most „Sellyei József ébresztése” is). A kötet egyik legszebb írása (Gyurcsóé mellett!) a Dénes Györgyről írt sorok. Számadást készít negyven évről — az akkor 65 éves Dénes György életútjának felidézésével. Ezt mintegy kiegészíti abban az írásában, mely az Irodalmi Szemle 2008. 5. számban emlékezik a tavaly elhunyt költőre. A címe: Az első költő legendája. Dénes György legenda és úttörő hagyomány lett. Az első, aki költőként megszólalt a második világháború után. Az Irodalmi Szemlében Duba Gyula azt írja: „A legendák szépek, de éltetni kell őket. Ha megfeledkeznek róluk, a legszebbek is elhalnak. Kár lenne értük...”, s az írás vége felé így: „Mennyi vélt vagy valós ellentmondás, bonyolult korok összetett lelkeket szülnek, varázsos költői jellemeket. Meg legendákat” - Dénes Györgyét is, akinek- életében megjelent - utolsó verseskötete a Hattyúk éji dala volt... Duba Gyula a jelent és múltat kapcsolja össze, miközben Dénes Györgyről ír. „Az író a jelenben ír, de tudata a múltból táplálkozik, ezért mai eredményeinknek az ötvenes évek esetlegességei (is) közvetlen - és tanulságos előzményei. Dénes György költészete pedig élő híd, múlt és jelen között.” A kötet írásainak túlnyomó többsége összefügg a történelemszemlélettel. Óhatatlanul felvetődik a kérdés: milyen ez a történelemszemlélet?; mennyire és mily mértékben tud „igazságos” és pláne „objektív” lenni? Itt - közép-kelet-európai relációban? Duba Gyula - Kiss József könyvének ürügyén - bízvást kijelenti: csak relatív értelemben beszélhetünk igazságosságról és objektivitásról. „A természet objektív, az ember azonban soha!... S nemcsak az egyes ember, az egyén értelmében, hanem a közösségek, a népek-nemzetek vonatkozásában is. Ott csak igazán!... Ebből
