Irodalmi Szemle, 2008
2008/8 - Koncsol László: Cseppben a tenger (Csáky Pál Harmatos reggelek álmai című dokumentumregényéről)
Koncsol László már az egész világ meghallotta, hatása pedig irodalmunkban is szövegeket szült. Tőzsér híres 1958-as Férfikor című verse a diktatúra által megsebzett szabad szellem vad tiltakozása a hatalom inzultusai ellen: „Szúrok, ha szúrnak, / rúgok, ha rúgnak, / nem hajlok se új, / se régi úrnak...” - s pár év múlva megszületnek azok a cseh és szlovák irodalmi alapszövegek, amelyek az 1968 felé vezető utakat cöveke- lik ki. Tatarka két briliáns pamfletját, amelyet A bólogatás démonáról és Figura fejedelemről írt, a Madách 1969-ben hozta ki, de mindjárt be is vonták és bezúzták, s csak a szerző halála és az 1989-es demokratikus fordulat után jelenhetett meg következmények nélkül. Csáky Pál könyve ezt az időszakot a Csemadok és a központi hatalom dialógusára fókuszálja, mert hőse főképp ebben a párbeszédben volt érdekelt. Magam is úgy látom, helyesen beszél az egész 1968-as folyamat, általában a létezett szocializmus történetének kétarcúságáról. Volt a hatalomnak egy derűs, biztató, ünnepi, internacionalista, építkező, a zászlótengerekből szélesen kimosolygó, minden dolgozónak, s miután a tábort csak dolgozók népesítették be, kivétel nélkül minden becsületes, szorgalmas állampolgárnak zavartalan, fényes jövőt ígérő nyilvános és egy sötét, fenyegető, gyanakvó, a gondolkodást, bírálatot, tájékozódást, mozgást és mindenféle jogokat tilalmazó, sőt büntető arca. Egy soviniszta arca is volt. Napfényes internacionalista ábrázat külső, nemzetközi, sötét soviniszta belső, nemzetpolitikai használatra. Az 1968-as reformkísérlet gyászos kudarcából láthattuk, hogy a kommunizmus szovjet koncepciója menthetetlenül kiégett, a fa pudvás, csak az acél abroncsok tarthatják össze ideig-óráig. Akkor mondogattam néhány barátomnak, hogy ha a táborban akadnának emberek, akiknek valóban fontos még a szocializmus, összefognának, és fegyveres offenzívát indítanának a birodalmi központ ellen. Rabul ejtenék a Kremlben kártékonykodó gerontológiai központ félhülye véneit, s ültetnének a helyükre olyanokat, akik a tábort átvezetik az osztrák, svéd, norvég, finn, nyugatnémet szociáldemokrácia szabad világába. Vonuljunk már egyszer mi is Moszkvába, ne csak ők mihozzánk, s valóban mentsük meg a szocializmust, de őtőlük. Aztán hősünk életében is bekövetkezett, ami a tábor millióinak sorsát hasonló módon vagy még gonoszabbul pecsételte meg. Valakiket büntetni kellett; ha egyszer ellenforradalom dúlt az országban, ellenforradalmárokat kellett keresniük és büntetniük. Bíborban született Konstantin bizánci császár írta a birodalmi politika kulisszatitkait leleplező nagyesszéjében, hogy idegesítette a birodalom határai közelében izgő-mozgó két nagy nép, a besenyők és a magyarok közelsége, megkérte hát a magyarokat, hogy számolnának le besenyő szomszédságukkal. A magyarok félve a nagy túlerőtől, nem vállalták a megtisztelő feladatot, mire a császár a besenyőket kérte meg ugyanarra a szogálatra a magyarok ellen. Ők megtették, a magyar erőket szétverték, s a maradék menekült be a Kárpátok Isten alkotta védelmező bércgyürüjébe. 1968-as magyar vezetőinket, s ezt tőlük tudom, az uralkodó párt új vezérei megkérték, vádolnák be ellenlábasaikat, és söpörjék ki őket mint ellenforradalmárokat a közéletből. A megszólítottak jellemes emberek lévén másként látták
