Irodalmi Szemle, 2008
2008/8 - Koncsol László: Cseppben a tenger (Csáky Pál Harmatos reggelek álmai című dokumentumregényéről)
Koncsol László Cseppben a tenger (Csáky Pál Harmatos reggelek álmai című dokumentumregényéről) A könyv némileg rejtett, belülre vitt alcíme: Dokumentumregény: egy tanító élete 1968-ban és utána. A tanító, Újváry László, a könyv hőse ma is él. A magyarázó alcímet, ha szerkesztő vagyok, így módosítottam volna: Egy tanító élete 1968- ig és utána. Újváry igazgató úr 1930-ban született Léván, s a könyv 158 oldalán egész életét fölmondja. Élete pedig nem más, mint az érintett történelmi folyamatok leképződése sorsában. Egy változat a milliók közül, Csáky Pál lejegyzésében. A kommunisták két lépcsőben tervezték meg örökösnek, globálisnak s a világ végezetéig tartónak szánt hatalomgyakorlásukat. Az első lépcső a megkaparintott országok társadalmának szétverése volt. Ezt végre is hajtották, „a múltat végképp eltörölni” jelszavával hónapok alatt szilánkokra zúzták és mély sírgödrökbe lapátolták a történelmileg kialakult osztályokat és rétegeket. Egyedeiket politikailag, vagyonilag, jogi úton, ha úgy jött, és gyakran jött úgy, testileg is likvidálták, s egy alacsony szinten az egész társadalmat egynemüsítették. Illyés Gyula 1934-ben találkozott először Moszkva szürke, homogenizált embertömegével; ez a szomorú homokszín aztán a vedlő házak falára, a gépekre és gépkocsikra is szétszivárgott, s egész életünket belepte. A világbirodalomnak a vörös szín különböző árnyalataiból kirakott országmozaikját leszaggatták a nyugati civilizációról, a lenini-sztálini reakciót militánsan terjesztő-védelmező szovjet törzs érrendszerére kapcsolták, a belső vasfüggönyök hálózatát pedig aknamezők, villanyárammal dúsított szögesdrót sövények és gyalogsági gyorstüzelő fegyverek átlátszó, de átjárhatatlan, modem kínai fala védelmezte. A második lépcső, egy messze magasabbrendűvé, abszolúttá elgondolt, osztálynélküli, minden eddiginél szabadabb, haladóbb, dinamikusabb társadalmi, politikai és gazdasági szerkezet, egy kizsákmányolástól mentes társadalom fölépítése a moszkvai központból irányított hatalmi hálózatnak hetven év alatt sem sikerült. Egy interjújában Lukács György azt fogalmazta meg, hogy a legrosszabb szocializmus is jobb a legfejlettebb kapitalizmusnál: ez volt az elméleti konstrakció, amelyet a gyakorlat képtelen volt igazolni, a próbán a puding elbukott. Rendszerükbe kódolták az erőszakot, amelyből nem engedhettek. Ha olykor ilyen-olyan okból lazult a diktatúra szorítása, s a társadalom a több levegőtől megpezsdült, a kommunista hatalom mindig a diktatúrák reflexe szerint válaszolt, valós vagy csak vélt ellenfelei