Irodalmi Szemle, 2008

2008/7 - MÚLT ÉS EMLÉKEZET - Csáky Károly-Hála József: Adalékok Ipolyi Arnold születéséhez és gyermekéveihez

MÚLT ÉS EMLÉKEZET

január 15-én kelt leveléből is idézett. Molnár János ebben így írt Ipolyi édesanyjának: „Ami Arnold viselkedését illeti: ő most is, mint azelőtt, példás mindenben. 0 igazán iparkodik, szíves óhajtásom szerint, nevelkedni: időben, bölcsességben és kedvességben Istennél és embereknél. E rövid rajzból értheti tekintetes Asszony! mily drága gyümölcsöt hozott e világra.”4'1

A következő időszak, amely egyben Ipolyi tudósi pályájának is kezdete, már jól ismert előttünk, s a szakirodalom is kellő alapossággal feldolgozta.

KÉT HONTI BARÁT

Dolgozatunkban gyakran előfordult két Hont megyei nemesember, Pajor István és Pongrácz Lajos neve. Őket gyermekkoruktól ismerte a neves tudós, s élete végéig kapcsolatban volt velük. Hadd szóljunk még róluk is néhány szót befejezésül.

Az ipolynyéki születésü Pajor István (1821—1899) Hont és Nógrád „mindenese” volt. Tevékenykedett ügyvédként, aljegyzőként, főügyészként és árvaszéki elnökként, Csalomjai Pajor István néven (Kiscsalomján voltak birtokai) publikált a megyei lapokban, írt költeményeket, néprajzi dolgozatokat, több nyelvből fordított stb. Az 1848—1849- es szabadságharcban nemzetőrként vett részt. Diáktársa, később munkatársa és levelező barátja volt Ipolyinak. A Magyar mythologia írójának hét ipolynyéki és három kiscsa- lomjai mesét, ezenkívül jelentős hiedelemanyagot küldött. Levelezésükből azt is megtudhatjuk többek közt, hogy fő müvét Pajornak is elküldte Ipolyi, s további e- gyüttmüködésre és gyűjtésre ösztönözte őt.41

Pajor István disztichonja került fel 1887-ban arra az emléktáblára, amelyet nagy fiuknak Hont megyei tisztelői állíttattak, s amely Ipolykeszi templomának falán ma is látható. Szövege így hangzik:

„ Itt eme hely növelé Ipolyit kora zsenge-szakában,

Míg lön egyháznak, honnak örökre dísze.

Művészet, tudomány gyászt öltve siratja kimultát,

S nagy neve emlékét őrzi mig él a magyar. ”

S ha már visszakanyarodtunk első eszmélésének színhelyére, Ipolykeszire, hadd mondjuk el, hogy a másik jó barátnak, rokonnak és földinek, Pongrácz Lajosnak (1815-1899) írta Ipolyi azt a levelet, amelyet fentebb idéztünk, s amelyben oly szépen vallott a keszi gyermek a szülőfalujának is tekintett településről. Ipolykeszivel soha nem szakította meg a kapcsolatot, mint ahogyan Pongráczcal sem. A Stummerek rokonságban voltak Hont megye sok-sok előkelő családjával, így a Pongráczokkal is. Ám, mint Pór Antal megjegyezte: „De Ipolyi keveset adva minderre, mellőzőleg szokta említeni, hogy e rokonságában inkább a magyar nemes családok hivalkodó ambitióját és pöffeszkedését szemlélte, magasabb hazafiúi erényeket és lelkesedést nem látott bennök, amiért példájok szellemét nem igen emelhette.”42 Pongrácz Lajos, a rokon, Hont kiváló férfiúja, krónikása, a haladó mozgalmak támogatója és a kultúra mecénása, a lapszerkesztő és publicista, Kossuth Pesti Hírlapjának munkatársa kivételt képezett. Pongráczot Ipolyi már gyermekkorában megszerette, példaképének tartotta „magasb hazafiúi erényei és lelkesedése” miatt, „bámulta” benne a „lelkes hazafit, a külföldi és magyar irodalommal buzgón foglalkozó férfiút”.43 Egyik, Egerben 1868. július 10-én hozzá írt levelében olvashatjuk az alábbiakat: „[...] ifjúkoromban a Te példádon buzdulva, ki akkor Hont-