Irodalmi Szemle, 2008
2008/7 - JUBILÁNSOK - Duba Gyula: Az Iródia évtizedei (A mozgalom megalakulásának 25. évfordulójára)
JUBILÁNSOK Iródia nem követel senkitől sem előre megfogalmazott gondolkodásmódot, alkotói módszert, esztétikai, értékrendi sablont. Az Iródia a rugalmasság, nyitottság, fejlődőképesség, az együttgondolkodás iskolája szeretne lenni.« El kell ismerni, hogy fiatal kezdőktől meglepően pontos és világos fogalmazás! Benne van minden, amivel a kor küszködött. A „dogmákra” való hivatkozás azok egyértelmű tagadására, a „nyitottság és... együttgondolkodás” pedig olyan új nemzedéki szemléletre, fiatalos lendületre és valamiféle „szabad szellemre” utalt, amely éppen a társadalom eszmei bomladozása értelmében hitelesnek tűnhetett fel. Azok számára mindenképpen, akik még nem fáradtak bele az ideológiával való szélmalomharcba! A mozgalommal való személyes kapcsolatom a nyolcvanas évek közepe táján kezdődött. Meghívtak, hogy irodalmi kérdésekről tartsak előadást! Megtörtént, alighanem mérsékelt sikerrel, a valóságról és a realizmusról értekeztem, míg az ő képzeletük és formai türelmetlenségük már távolibb tájak és kötetlenebb értékek térségeiben kalandozott. De legalább megismertem őket, szabados fiatal lelkeknek, szellemi kísérletezőknek tűntek fel számomra. Kezdőknek véltem őket, akiknek ki kell forrniuk, tapasztalatokat gyűjteni, igazából nem is kerülhettem a közelükbe, a tehetségük is tisztázatlan maradt előttem. De azt megéreztem, hogy ha nem is annyira átgondolt célokat követnek, ám a kibontakozás lehetőségeit és a másság formáinak a legitimitását eredményesen követik. S ez támogatásra érdemes törekvésnek bizonyult! A szervezésen kívül lelkesedésük tartotta össze őket, meg az a gáttalannak tűnő szabadságvágy és közérzet, amit a mozgalmon belül, maguk között - mintegy belterjesen - érezhettek. Megküldték alkalmi folyóiratukat, az Iródia Füzeteket, tarka és érdekes anyagokat közölt. Ösztönösségük ellenére mintha már a jövőnek dolgoztak volna, a másság és a szabad kezdeményezés igényét követték. A politikai hatalom sosem szerette az ellenőrizetlen és ellenőrizhetetlen kezdeményezéseket. Még abban az elbizonytalanodó, bomladozó korban sem! Az Iródiával kapcsolatban is komoly nehézségeket teremtett az ügyeletes hatalom, maguknak is, másoknak is! Ekkor kerültem ismét a közelükbe. Először a Fiatal írók Köre létrehozása révén, amely az írószövetség Magyar Szekciójának a része lett. Majd még inkább a Madách Kiadó irodalmi vezetőjeként, amikor elindítottuk számukra a Főnix-Füzetek sorozatot. Próbaút című antológiájuk (Balla Kálmán vers- és Grendel Lajos prózaválogatásában) bemutatta az „iródiások” akkori arculatát. A Főnix-sorozatban való megjelenés irodalmi belépő lehetett, a kezdők számára elismertséget jelenthetett. Amolyan íróavatóvá vált! Komoly sikerrel. Debütjük jó néhány ígéretes tehetséget felmutatott (Hizsnyai, Talamon, Bettes, Fambauer, Barak és mások.) A történelem - alighanem természetes - paradoxona lett, hogy ami a nyolcvanas évek végén nehézségeik és gondjaik forrása volt, a rendszerváltás után előnyükké vált! Olyan értelemben, hogy birtokolták a másság kinyilvánításának és a szabad kezdeményezés jogának ösztönét, a helyzetteremtés reflexét. Ennek folytán részt vehettek az új társadalom politikai feltételrendszerének a kialakításában, az eszmei sokszínűség létrehozásában. Dogmaellenességük demokratikus jog lehetett.
