Irodalmi Szemle, 2008

2008/7 - Czapáry Veronika versei (Képtár, Mondjad eljössz-e velem vizes partokra?)

Czapáry Veronika

Képtár

Szabad vagy és meglöktél, ez már a vég nélküli folyamatos ismétlődés, ezt ismerjük valahonnan a letűnt időkből, elsorvasztott és elárvult világokból, hogy ne legyen már semmiféle ismétlődés, se akarat, se hang, se terror, se nézelődés.

Te nem tudod, milyen ez.

Csak óvatosan, és vég nélkül hazudva, negligálva másságomat,

ezek itt a kárhozat évei, kedves, ez itt, ami annyira nem érdekel téged, mit tegyünk, mit gondoljunk, hova álljunk, mennyiben kereshető meg letisztult halálunk, elképedek, amikor rád nézek, jó munka volt, meddig mehető el az elképedés a változáson.

De jó így.

Meghalt a szél, csak valamiféle történet, már nincsen rémtörténet, egész nap fáj, ez olyan mindegy.

Téged érdekel, halálom?, kiáltom.

Nem, ez most nem fontos, mindjárt kikapcsolom, a lágy

nyomtató hangját, megnyugtató, hogy az embereket meg az aranyhalakat meg lehet ölni.

A szél fúj.

A képtárból sok képet loptunk, és most mondd azt, hogy mégsem volt hiába.

„... az embernek célja, szerepe van ezen a földön”