Irodalmi Szemle, 2008

2008/6 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Kovács Győző: Kidöntött fáink suttogása (Ágh István önéletírása)

KÖNYVRŐL KÖNYVRE

Kidöntött fáink suttogása

Ágh István önéletírása

A költő 70. születésnapjára jelentette meg a kötetet a budapesti Nap Kiadó. Műfaja szerint: életrajzi regény. Voltaképpen három kötetből áll, melyek egymástól eltérő időpontban jelentek meg korábban: Egymás mellett (1988), Kidöntött fáink suttogása (1990) és a Virágárok (1996).

Visszatekintő emlékezés: életének különböző szakaszaira.

Ha az ember a dunántúli 8-as úton halad Vasvár-Körmend felé, az országúton - balról - Somló vásárhelyt és Somlójenőt elhagyva - jobbról - tábla jelzi a kitérőt Iszkáz, a szülőhely felé; a Somló- és a Ság-hegy közé eső területre.

Irodalom és szociográfia, „valóságfeltáró próza” - mondja Ágh István - ötvöződik ez írásokban, kiváltképp az ok- és családtörténet nyomozásában (Kidöntött fáink suttogása). Önkéntelenül is felötlik a múltból - példaként - Darvas Józsefé, Egy parasztcsalád története vagy A legnagyobb magyar falu. így olvashatjuk például Iszkáz nevének tucatnyi változatát a történelmi időben, amely már az irodalom és dokumentáció szorosabb kapcsolatát példázza.

Ágh István pontos és hiteles képet ad a családról, annak szerteindázó ága-bogá- ról, úgy, hogy a Kidöntött fáink suttogása belső, csendesen emlékező monológ, melyet azonban megoszt az olvasóval.

Soraiból, a történetekből minduntalan felcsillan a szegénység szépsége és öröme, mélységekből felfénylő csillogása, melyek széppé tették a karácsonyokat, üdévé-izgal- massá a kenyérsütés szertartásosságát vagy a búcsúra készülődést. Boldog idők boldog emlékezéseiként: „milyen ízesek voltak még a szegényes ételek is! És milyen szertartásosak voltak az evések. Szinte a létbizonytalanság fölé nőtt az a biztonság, ahogy mi ettünk akkoriban... Ilyenek voltak? Vagy csak az emlék emeli őket azzá? Már nem tudom, de nem is érdekes”.

Egyértelmű és melengető a fészekmeleg felidézése: „Tízéves korunkig édeni tudatlansággal lehettünk boldogok. Nem gondoltuk végig, mi válhat a bajokból, mint az első emberpár, örök életűnek hiszi magát a gyerek...”

Azok az érdekfeszítő és izgalmas fejezetei a kötetnek, melyekben felfedi a kívülálló számára a „honnan jött” rejtettebb rétegeit; fellebbenti a fátylat: hogyan s miként „születik” a költő, milyen a gyökerekből fakadó élmény háttere. Talán több is ez, mint „séta a bölcsőhely körül”. A családi emlékezet szövetébe fűzi a szegénytörténeteket, a bakatörténetet, a falusi élet állat- s főként lószeretetét, s e képekben, idővel, összekeveredik a béke képe a háborúéval. „Majd nyáron, ahogyan a kaszát a gabonatábla elején az életbe vágják az életért, bajonettek, kardok vágnak, szúrnak, golyók, szilánkok fúródnak az ember húsába, leginkább azéba, akinek aratni kellene...”