Irodalmi Szemle, 2008
2008/6 - Duba Gyula: Gály Iván 80. születésnapjára
A történelem szorításában adja. Fontos szerepük van ebben a stiláris formaelemeknek, a nyelvnek, az író jó nyomon jár. Müvéhez sajátosan öntörvényű nyelvezetet teremt. Kezdetben kissé modorosnak tűnik fel, néha túlhajtottnak is, de ahogy bonyolódnak a cselekmények és jellegzetessé válik a szövegszerüség, melyet egyre inkább elural rejtélyessége, melyről már szóltam, a nyelvi anyag egyre hitelesebb és meggyőzőbb, míg végül a befejező rész drámai feszültsége mintegy visszaragyog az egész eseménysorra és hitelesíti a mű valóságanyagát, a történetet. Rácz Olivér ezután még több mint féltucatnyi könyvet írt, regényeket, elbeszéléseket. Mintha ezekben is folytatná a „kalandozást”. A Mese árában külföldi élményeket és útirajzokat, A lótuszevők fehér szigeténben egzotikus történeteket, s további két regényben ( Vas szegekkel veretel, Az utolsó beugratás) nemzedéke rögös életútjának rajzát, társadalmi dilemmáit. Mindezen müvek árnyalják és kiegészítik a kisebbségi létnek és a kassai valóságnak az egységét, melynek a megjelenítője életműve s ő maga egész életében krónikása és szerelmese volt. Munkásságát maradandó értékeink közt tartjuk számon és megbecsüljük! * Elhangzott Kassán, a II. Rácz Olivér Emléknapokon és Irodalmi Délutánon, melyet a Hun- falvy János Polgári Társulat rendezett ez év április 21-én. Gály Iván 80. születésnapjára Nemzedékek jubilálnak komnkban, már aki él még közülük, olyanok, akik a huszadik század első harmada táján születtek, a harmincasok és néhány évvel idősebbek vagy fiatalabbak. Elmondhatják magukról, hogy bizonyos értelemben a történelem, szükebb hazai történelmünk emberei voltak, s nem is azáltal, amit átéltek, hanem amit megéltek, ami vágyaik és céljaik, belső erőik és erkölcsi tartásuk természetét adta és tartalma lehetett. Értő elemzésre várna, mi volt az a hitre és szenvedélyre, makacs öntudatra épülő szellemiség, ami alkotó magyar magatartásra késztette őket. Gály Iván 1928-ban született Besztercebányán, Pozsonyban érettségizett 1947-ben, 1953-ban doktorált a Komensky Egyetem Jogi Karán, 1951-től nyugdíjazásáig (1989) az Új Szó szerkesztője. Annak az Új Szónak a kulturális rovatvezetője, szerkesztőségi titkára, kiadásvezetője, kritikusa és riportere, mely napilap írásbeliségünk intézményeként fogta át kultúránk és szellemiségünk egészét. Elemien és természetesen újságíró! Az írásnak nem az irodalmi - vers- és prózaírói -, alkotói munkáját művelte, hanem azt a tevékenységet, amely ezeknek az alkotásoknak és műveknek helyet, lehetőséget, környezetet és légkört teremtett. A korszak, melyről elsősorban a szlovákiai magyar kultúra és szellemi élet vonatkozásában szólok, a múlt társadalom négy évtizede a közéleti embertől műveltségből és kulturáltságból folyó, természetes erkölcsöt és józan ítélőképességet
