Irodalmi Szemle, 2008

2008/6 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (23) (tanulmány) Az államosított irodalom korszaka (Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes)

Grendel Lajos

kövekbe és rögökbe vásva, forrósuló csavarmenettel, már füstölögve, amíg egyszer —

Akkor kivágott. S ott maradt.

Egy hosszú, függőleges pillanat, gőzölgő jégmezőkbe tűzve.

Maga az ugrás, testtelen, víznemű izmok színezüstje, kinyúlva, képtelen —

Aztán lehullt.

Nemes Nagy Ágnes lírája elvont is, de anyagszerű is, s mint ilyen, a non-fi- guratív képzőművészeti alkotásokat juttathatja eszünkbe, amint Lengyel Balázs írja: „Teremt valami »objektív korrelatívot«, vagyis tárgyi megfelelőt - ahogyan T.

S. Eliot mondja amely felkelteni, szuggerálni képes a közvetlen vallomásba nem foglalt (vagy nem foglalható) lírait és alanyit.”04*

Mondják, a művészet, s benne az irodalom dolga az, hogy megnevezze a meg- nevezhetetlent. Ne bolygassuk, lehetséges-e a megnevezhetetlent megnevezni, érjük be azzal, amire Nemes Nagy Ágnes törekedett, megnevezni azt, ami kétségtelenül van, de eddig névtelen volt, ami inkognitóban marad mindaddig, míg a művészi képzelet és erudíció révén meg nem „mutatja” magát. Az objektív líra tehát olyan módszer, amelynek segítségével a dolgokat mintegy kiemeljük inkognitójukból.

Na de hol marad akkor az ember? Szabad-e a költőnek ennyire személytelennek lennie? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket is föltehet az alanyi és képviseleti lírán nevelkedett olvasó. Márpedig a magyar versolvasók (nem sokan maradtak mára) tekintélyes hányada ilyen olvasó. Nos, Nemes Nagy Ágnes objektív lírája egyáltalán nem szenvtelen vagy pamasszista költészet, hanem tele van drámával, elég legyen csak e kötet egyik kiemelkedő darabjára, a Közöttre utalni:

Éghajlatok. Feltételek.

Között. Kő. Tanknyomok.

Egy sáv fekete nád a puszta-szélen, két sorba írva, tóban, égen, két sötét tábla jelrendszerei, csillagok ékezetei —

Az ég s az ég között.

A kötet Ekhnáton-ciklusának versei szemléltetik a legpregnánsabban a Nemes Nagy Ágnes versbeszédében bekövetkezett változást, amelyet leginkább a tár- gyi-leíró költészettípustól a látomásos líra felé való elmozdulásként nevezhetünk meg (Ekhnáton éjszakája; Ekhnáton az égben).

Amikor én istent faragtam,