Irodalmi Szemle, 2008
2008/6 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (23) (tanulmány) Az államosított irodalom korszaka (Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes)
Magyar líra és epika a 20. században (23) va van adva. Különösen érvényes ez a költői beszédre, és Pilinszky Négysorosa ennek iskolapéldája. Az elhallgatásnak, a sorok közötti néma beszédnek köszönhető, hogy Pilinszky legendás kevés-szavúsága, nagyfokú nyelvi redukciója egy pillanatra sem kelt hiányérzetet. A jelentés kevés szóval is teljes, mert Pilinszky szavai, szókapcsolatai hatalmas energiákat képesek fölszabadítani. A tengerpartra kifekszik a tenger, a világ végén pihen a szerelmem, mint távoli nap vakít a szivem, árnyéka vagyunk valamennyien. (A tengerpartra) Pilinszky János nyelvi redukciója merőben más természetű, mint az idősebb pályatárs, Szabó Lőrincé, aki szakítva a Nyugat első nemzedékének esztétiz- musával, versbeszédét az élőbeszéd felé nyitotta ki. Pilinszky sokkal inkább az es- ztétisták örökségét viszi tovább, legfőképp a korai Babitsét, de annak tárgyiasságát megfosztva díszeitől. Ugyancsak Szabó Lőrinccel vagy másfelől Illyés Gyulával ellentétben, az ő lecsupaszított versbeszéde erőteljesen metaforizált, amelyben, különösen első kötetének számos darabjában, az őselemeknek juttat szimbolikus jelentéseket. Az, hogy a 20. századra kiüresedettnek, elhasználtnak tűnt szavak, mint föld, levegő, tűz, víz, tenger, hold stb. mégis erőteljes szimbolikát tudnak hordozni, sajátos kontextusba helyezésüknek köszönhető, kiváltképp az e kontextust behálózó bibliai utalásoknak, parafrázisoknak, áthallásoknak. Fejem fölé a csillagok jeges tüzet kavarnak, az irgalmatlan ég alatt hanyatt dőlök a falnak. A szomorúság tétován kicsordul árva számon. Mivé is lett az anyatej? Beszennyezem kabátom. Akár a kő, olyan vagyok, mindegy, mi jön, csak jöjjön. Oly engedelmes, jó leszek, végig esem a földön. Tovább nem ámítom magam, nincsen, ki megsegítsen, nem vált meg semmi szenvedés, nem véd meg semmi isten.
