Irodalmi Szemle, 2008
2008/6 - Tóth László versei (Kisded értekezés Adámról, avagy A Kiűzetés valódi története, Kisded értekezés a múlt századi kis költőkről)
Tóth László versei már amelyikük nem lett nagy közülük, vagy éppenséggel meg nem halt. A múlt századi kis költőket ugyanazok a pusztító történelmi viharok és ugyanazok a társadalmi kataklizmák nevelték, miként a nagyokat is. Főnevekkel, igékkel, gyerekekkel bíbelődtek, a megélhetésért küszködtek, degeszre tömött cekkereket cipelve is az egyetlen megfelelő jelzőn törték a fejüket. A múlt századi kis költők sóvár szemmel figyelték a múlt századi s még korábbi nagy költőket, már amelyikük nem magát hitte nagynak és nem a nagyra nézett lekicsinylőén. A múlt századi kis költők ragaszkodtak a bevett formákhoz vagy épp formát bontottak, játszottak a szavakkal, az életükkel, s egyedül csak a játékot vették komolyan. A múlt századi kis költők titkon ma is arról álmodnak, már amelyikük él még egyáltalán, hogy egyszer úgyis naggyá álmodják őket bizonyos korok, melyek a múlt századi s még korábbi nagy költőket fogják tán épp kicsinek látni, miközben jól tudják, hogy „az ember ugyanolyan hamar elvész az élet útjáról, akár a Szahara homokjában járt volna”.* * Török Sophie