Irodalmi Szemle, 2008
2008/5 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Csehy Zoltán: Vittorio halhatatlansága (Madarász Imre Halhatatlan Vittorio című kötetéről)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE kultikusssá vált alfierizmus megnyilvánulásai, hogy végül irodalmibb tájakra térhessen át: egyes értelmezői iskolák Alfíeri-képét vázolja fel. Itt elsősorban a pozitivista iskola bálványromboló tevékenységére érdemes figyelni, illetőleg a pszicho- logizáló irodalomtudomány elburjánzásából fakadó túlzásokra. Ez utóbbi egyik botránykönyve volt egy 1898-ban publikált pszichopatológiai tanulmány Alfieriről, melyben egy, a korban neves orvos szerzőpáros többek közt arra a megállapításra jut, hogy Alfieri akaratgyenge, epilepsziás latens homoszexuális volt. A nagybecsü doktorok Cesare Lombroso őrült és zseni lelki rokonságán alapuló tanait fejlesztették itt ma már szinte humoros olvasmánnyá. A detektivregényekbe illő filológiai metódusok részletes taglalása szellemes és üdítő olvasmány, de egyszersmind a tudományosságba vetett hit elbizonytalanítása is. A Croce-iskola véleményalkotásai mintegy helyreállítani látszanak a tudományosság becsületét, Croce az új olasz irodalom kiindulópontjaként láttatja Alfieri életművét, és ragyogó recepciótörténeti sor forrásaként jelöli meg. Az ún. ’Scuola storicistica’ Alfieri-képének vázolása után a filozófus Alfieri fölfedezésének láttatása következik, végül kicsit pesszimista hangoltságban a kortárs univerzum érzéketlenségének festése következik: Alfieri noha betagozódott a klasszikusok tananyagrendszerébe, ma már alig tud önálló lendülettel kitörni múzeumszagú szöveguniverzumából. A „legporosabb olasz klasszikus” 2005- ben olyan minősítéseket kap, mint „retorikus emlékmű” vagy „nyomasztó diadalív”. E furcsa mellőzöttség szerintem nemcsak az irodalomértés átalakulásával magyarázható, hanem a mai korból feltett releváns kérdésfelvetések hiányából is fakadhat. A monográfia végén a külföldi utóélet áttekintése következik, Franciaországban az Alfieri-kultusz kialakulását a költő misogallo mivolta akadályozta. Érdekes Stendhal véleménye, aki Alfíerit francia szemmel forradalomellenessége és franciagyűlölete miatt ostorozza, olasz nézőpontból viszont a legjelesebb alkotók sorába emeli. Byron vagy Schiller egyes drámái világos Alfieri-hatásokat mutatnak: Madarász Imre a költőt valóságos katalizátorként mutatja be a romantikus vagy preromantikus európai irodalmi folyamatokban. Alfieri azonban elméletírók ihletőjeként is jelentős szerepet játszott, Wilhelm Dilthey ragyogó tanulmánya Alfieri t az egyetemes drámairodalom egyik csúcsaként ünnepelte, s érdekes az is, hogy Nietzsche Übermensch-fogalmának egyik előképeként is értelmezhetővé válhat Alfieri A fejedelemről és az irodalomról c. esszéjének superuomo fogalma. A magyarországi utóélet bemutatása irodalomtörténeti rokonításokkal kezdődik: nálunk Alfieri pozíciójában Bessenyei György van, s ez nemcsak a közös tárgy (Agis tragédiája) miatt releváns párhuzam, hanem egyes eszmetörténeti párhuzamok miatt is. 1836-ig hazánkban nem létezett Alfieri-fordítás: egy akadémiai pályázatnak köszönhetően azonban egy csapásra megváltozott a helyzet. Császár Ferenc tolmácsolásainak kiemelése teljesen jogos, Tótfalusi Istváné még inkább, s külön öröm, hogy ma már újabb Alfieri-magyarítók munkái is megje
