Irodalmi Szemle, 2008
2008/5 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Tamáska Péter: Cselédlépcsők sötét titkai a kisebbségi oktatásügyben (Popély Gyula trilógiája a felvidéki iskolafogyatkozásról)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE szonyok eldurvulásának évében, 1941-ben - azonban méltányosságra törekedett, s az 1941. V. te. kimondta a nemzetiségi érzület büntetőjogi védelmét. Más kérdés, h- ogy a helyi hivatali és oktatási szinteken ez a méltányosság meg tudott-e jelenni legalább a fegyelmi vizsgálatok szintjén. De nem a formalitás szintjén maradt a szlovák fél is? Még tovább is ment. Pozsony hozott egy nemzetiségi törvényt, ám az abban előírt nemzetiségi katasztert sohasem állította fel. Revíziós nagygyűléseket rendeztek, elhíresztelve, hogy a németek rövidesen úgyis visszadják a Magyarországnak ítélt déli területsávot. A Hlinka-gárda egyik főideológusa, Andrej Garmuška Eperjesen magyarországi szlovák diákok fejébe verte a revíziós politika ábécéjét, s úszító röplapokkal küldte vissza őket magyar területre. Amikor a reciprocitás elvét Pozsonyban megfogalmazták, akkor kényszeres viszonosságra gondoltak, nem pedig ésszerű egyezkedésre az iskolák és a művelődés terén. Hiába fejtette ki Bárdossy magyar miniszterelnök Spišiak budapesti szlovák követ előtt, hogy Magyarországon 138 elemi iskola van, ahol a tanítási nyelv szlovák, 40 pedig vegyes, s Budapest mindössze egy új elemit kér a teljes elszlovákosításra ítélt Nyitrán, a kérés teljesítését Pozsonyban tudatosan elodázták. ATiso elnök vezette s a náci Németországot utánzó Szlovákia még ott sem biztosította a magyar elemi iskolákat, ahol a szülők maguk kérték. (Nyitra, Nagymihály, Dobsina, Gölnicbánya, Németgurab.) Popély joggal állapítja meg, hogy Tiso elnöksége alatt a magyar iskoláztatás az első, a masaryki re- publikához képest is lényegesen romlott, s a szlovák hatóságok gyakorlata előrevetítette annak a magyarüldözésnek az árnyékát, amely 1945 és 1948 között következett be a magyar iskolák bezárásával és a magyar nyelv használatának tiltásával. (Az üldöztetések és a kitelepítések után - s ezt nem árt hangsúlyozni - a magyarság csak azokon a területeken tudott megmaradni, amelyek az első bécsi döntéssel visszakerültek az anyaországhoz. A szórványok elvesztek.) A Búcsú a főiskoláktól című kötet 2005-ben jelent meg. Popély Gyula leírja, miképp szűnt meg a pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem, a pozsonyi és eperjesi evangélikus teológiai akadémia, a közgazdasági akadémia Kassán, s ugyancsak ott és Eperjesen a két jogi akadémia, s végül Európa talán legrégibb műszaki főiskolája, a Selmecbányái. A magyar és német nyelvű főiskolások és egyetemisták cseh és szlovák főiskolákra, egyetemekre kényszerültek, esetleg átmentek tanulni magyar vagy német földre. A balos érzelmű magyar diákságról szólva a szerző nem minden él nélkül használja az „osztályharcos mételyezés” kifejezést. Utal néhány akkor, a harmincas években feltűnt diákvezető pályafutására is. Lőrincz Gyula például a Csemadok, a szocialista korszak magyar művelődési egyesületének elnöke, Betlen Oszkár Rákosi és a Szabad Nép toliforgatója lett. Madarász László a Bács-Kiskun megyei tanács alelnökségéig jutott el, Rácz Olivér pedig kulturális miniszterhelyettesként a szocialista hazafiasságot testesítette meg. Idézi a felvidéki Prohászka Körök egyik vezetőjének, Sinkó Ferencnek az első republikában született ítéletét balos kortársairól: köreikben (Magyar Nap, Eötvös Kör, Prágai Táncsics Kör) mozgal
