Irodalmi Szemle, 2008
2008/5 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Tamáska Péter: Cselédlépcsők sötét titkai a kisebbségi oktatásügyben (Popély Gyula trilógiája a felvidéki iskolafogyatkozásról)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE Besztercebánya, Nyitra, Lőcse, Igló és Késmárk is elesik. Végleg megszűnnek a kegyesrendiek algimnáziumai a Pozsony fölötti Szentgyörgyön, Podolinban (csak Krúdy írásai és Szindbád maradnak meg a szepességi iskolák hangulatából a számunkra) és Kisszebenben. A színmagyar Rozsnyó katolikus főgimnáziumát - 186 tanulóból 181a magyar - és az evangélikusokét ugyancsak eléri az új hatalom romboló keze. „1920 nyarára oktatáspolitikai szempontból is tabula rasát csinált” a hatalom - írja Popély. A magyar tanítóképző intézeteket és szakiskolákat is felszámolták: a mesterember a technikát illetően idegen nyelven kellett hogy gondolkozzon. Az egész első köztársaságbeli oktatási és művelődési politikát górcső alá vevő szerző végső konklúziója az, hogy a kormányzat - minden demokratikussága és alkotmányossága dacára - egészen 1938-39-es bukásáig magyarellenes oktatási politikát folytatott. Jellemző — idézünk a Pázmány Péter kiadta dunaszerdahelyi olvasókönyvből -, hogy csak az 1938-ban bekövetkezett visszacsatolás után alakult meg „a város első nyolcosztályos klasszikus jellegű gimnáziuma, amely egyúttal a Csallóköz egyetlen ilyen típusú iskolája volt”. S felhozhatnánk a Popély ábrázolta szomorú kép alátámasztásához Gyönyör József adatait is, miszerint az 1921-22-es iskolaévhez képest 1937-38-ra 103 322 főről 91 182 főre csökkent a magyar alapiskolai tanulók száma. Lanstyák István A magyar nyelv Szlovákiában című 2000-ben megjelent monográfiájában ugyancsak leszögezi, hogy „A magyar iskolák ebben a korszakban nagyon kevés állami támogatást kaptak, ugyanakkor a »csehszlovák« iskolákat az állam az ún. Slovenská Liga közvetítésével bőséges segélyben részesítette. Ez az 1920-ban létrejött szervezet szlovák tannyelvű iskolák százait létesítette előbb csak a vegyes, később a teljesen magyar lakosságú vidékeken is. A Liga nem titkolt célja a szlovák nyelvterületnek a Dunáig való kiterjesztése volt.” Versailles legszebb rózsáját - ahogy az első republikát becézték - vad balkáni testvéreinek ágaival oltották be. A Hazatéréstől a hazavesztésig című kötet, amely ugyancsak a Madách- Posoniumnál jelent meg 2006-ban, az 1938 és 1945 közötti időszakot öleli fel. Az 1938-ban visszatért 878 helységből 763 magyar, 105 szlovák, 7 rutén, 3 pedig német többségű volt. A szlovák telepesek kimenekítették a Liga-iskolák ingóságait - ezek a népiskolák a magyarlakta részek elszlovákosítását szolgálták -, s a telepesek közül is sokan távoztak szlovák felségterületre. (Magukkal vitték lovaikat és fegyvereiket, amelyekkel időnként a magyar lakosságot katonai gyakorlat címén tudatosan rettegésben tartották.) De mi történt a megnagyobbodott Magyarországon? Az 1941-re ismét többnemzetiségüvé vált országban különösen kényes kérdés lett az elemi iskolák tannyelve. A miniszterelnöki hivatal Bazovszky Jánost nevezte ki szlovák referenssé, aki különösen az érsekújvári járásban tett ellenőrzései után úgy fogalmazott, hogy a magyar hatóságokban „nincs meg a tapintat” a kérdés kezeléséhez. (A Kassa környéki falvakat illetően Popély maga is anarchikus állapotokról beszél.) A magyar kormány - s hozzátehetjük, épp a háború s az európai vi
