Irodalmi Szemle, 2008
2008/5 - Aich Péter: Esküvő (novella)
Aich Péter szintje alá, fenékig, ahol nem minden tejföl, a tudat mélyén, ki tudni a gyökerek génjeit, mire képesek. Úgy tűnik, ott voltam már, de miért gondolom ezt. Mert te én vagyok Hamupipőke lovagja. Vagy mostohája akarsz lenni, a negédes boszorkány? A szerelem is varázslat, elvakult döbbenet. A lepke is hű önmagához, csak lepkével áll szóba. Ez a baj. Hogy önmagához. A még ösztönösen sem ismert rugóihoz. És vajon fölismeri-e a lepke a lepkét az elvakultságban? Netán ez volna a lényeg: a meglepetés? A váratlan fölvillanyozhat. Szárnyakat adhat. Lehet. S lehet, hogy nem. Azon múlik, tudod-e, mit akarsz. Vajon képes vagy vállalni a repülést, s a botorkálást, ha úgy adódik? A váratlan szélviharok ellenére. A mély kutak sötétsége ellenére. A szárnyalás vagy begubózás ellenére. Mindenek ellenére. Mire mész vele? Meddig tartasz önmagaddal, s mikor hagyod el magadat? És őt. A sínpárodat. Mert a váltók, ugye. Néha túl bonyolultak, megtéveszt a félreértés. Elcsatangolsz akaratlanul. Mert nincs hova menned, úgy érzed majd. Mert üres a kezed, nem tartja senki. Éppen ezért és akkor. Talán a fegyelem. S a figyelem. Nem, ez már erőszak, majdnem. Elég áttételesen, valld be, az elveken túl, ritmuszavar. A szinkron esetleg. A dobbanás egyidejűsége. S a rím. Rímelni a repülésre. A fészek, amelyet nem rendeznek át, míg a Holdon jársz. Ott már összefutnak a sínek. Ha veled volt. De vajon jön-e. Oda, ami messze van, és fölkészületlenül ért. Ez a házasságkötés is a messzi. Nagy ugrás a mélybe, sötét kútba. Ha te ástad, ismered, nem kell Diogenész lámpása. Ha én ástam, igen. Ha én ástam. De tegyük föl. Megváltozik akkor is a világ. Vajon mit tett az Úr, miután a hetedik napon megpihent? Miután úgy lön, ahogy képzelé, s látá, hogy jó az. Szabad akaratot adományozott müvének, ezáltal lemondott közbeszólási jogáról. Amint eléred a célt, sosem vagy boldog. A cél csömör. A vágy boldogabbá tett. Az út. Nem is tudom, mire esküdjek. Az útra, amelynek vége? Zsákutca. Vagy kilátás a tengerre. Megöregedni vele, micsoda képesség! Éjjel, ha nem süt a nap, sem a hold, a csillagokat látod. Önmagadat a távlatból. Vajon nem romlott-e meg a szemed. Vajon jól látsz-e. S mit? Kezedet kezében? Károly Kozmikus kavarodást. Meghökkentő ez. Ez a kavarodás. A zsigereidbe maró füstfelhő. A zsebébe nyúlt. Füst volt ott is. És lárma, lelket süketítő lárma. Meg egy érme. Szerencsepénz, amit tőle kapott. Vajon mit lehet majd ezzel megfizetni?
