Irodalmi Szemle, 2008
2008/1 - ARCOK ÉS MŰVEK - Aich Péter: El (elbeszélés)
Aich Péter El Az íróasztalnál ült, tekintete a falra meredt. Az íróasztal a szoba sarkában állt. Háttal a falhoz tolva, bal oldalával szintén, mivel jobboldalt, ahol az íróasztal végződött, kezdődött az ajtó. Éppen, hogy elfért. Ritkán fémek el így a dolgok egymás mellett, sima, problémamentes határok. Mert mindennek van határa, igen. Az íróasztalnak is. A falaknak föltétlenül. Talán még az ajtóknak is. Mert azokon lehetne ki és be... Úgy általában. Vajon meddig? Az íróasztalt tulajdonképpen másként akarta odaállítani. Eredetileg kilencven fokkal jobbra fordítva, de úgy nem fért el. Vagyis elfért volna, hiszen hosszabb volt, mint mély, de akkor mögötte nem lett volna helye a széknek. Mert akkor háta mögött a másik fal. Na meg az ajtó miatt. Amelyen aztán nem lehetne se ki, se... Alkalmazkodni kell, hogy nekem legyen igazam, okoskodott, ez az intellektus lehetősége, átrendezni a megmásíthatatlan határokat, hogy kompatibilisek legyenek. Kiszúrni azzal, ami rajtam kívül van. Esetleg. Gatyába rázni. Azaz a sarokba, így került éppen oda, ahol van. Meg aztán kár lett volna ezt a szép bútordarabot úgy háttal kifelé fordítani. Persze vannak íróasztalok, amelyek a térbe állítva szépek, mert a hátuk is díszes, faragott, vagy éppen csak a hátuk az, de az övé nem olyan volt. Mintha szándékosan úgy készítették volna, hogy a falhoz állítsák. Elölről és oldalról ugyan míves volt, de nem kimondottan a díszpéldányok közül való, de azért mutatós, főleg mióta megjavíttatta, szinte más bútordarab lett belőle, fénylett rajta a friss lakk, domborulatai pedig élesebb árnyékot vetettek, titokzatos hölgy, amelynek lelke kiismerhetetlen, akár az elfelejtett fiókok mélye. Az íróasztalnál ült, tekintete a falra meredt. Ez volt a hatványa az egész helyzetnek, hogy a kilátás előtte el volt vágva. Igaz, ha nyílt az ajtó, egy oldalpillantással máris látta a belépőt, de általában nem szokott az ajtó nyílni, és nem is szokott rajta senki belépni, ami, ugye, logikus, hiszen csak akkor léphet be rajta valaki, ha kinyitja az ajtót, mivel az ajtó többnyire csukva szokott lenni. Egy kisebb szobába nyílt, inkább elő-szobának volt mondható, így, kötőjellel, mivel a valódi előszoba ezen a kis elő-szobán túl volt. Nem nagyon szerette ezt az elő-szobát, nem is fűtött benne, azaz nem volt fűtőtest benne, ebből az íróasztalos szobából lehetett csak kifűteni, jobb tehát, ha zárva tartja az ajtót, más így a benyomás, az ajtóknak meg különben is az a küldetésük, hogy becsukják, ha nem lehetne, minek lenne ott, ajtó sem lenne az, csak lyuk a falban, huzatos átjáró ház, kiszippantja a féltve őrzött gondolatokat. Úgyis át kell menni rajta, ha kimegy, ám ettől ódzkodott, ilyenkor mindig más világba kerül az
