Irodalmi Szemle, 2008
2008/4 - VENDÉGKRITIKA - Rónay László: A magyar irodalom történetei
Rónay László tás történetében. A következő évtizedekben kiváló tudósok (Marót Károly, Kerényi Károly, Némethy Géza, Huszti József, Moravcsik Gyula, Trencsényi-Waldapfel Imre, Szabó Árpád, Hahn István, Borzsák István és mások) jóvoltából a hazai klasszika-filológia európai rangúvá vált, s a tudós kutatók által feltárt alkotások kitűnő fordítások segítségével a magyar nyelvű irodalomba is beépültek. (S ha már a fordításokat említjük, nem hagyhatjuk említetlenül Kállay Géza Arany János Hamlet-fordításának ]q- lentőségéről írt kitűnő fejezetét sem. Arannyal egyébként sok nézőpontból kaphatunk képet, érezhető, hogy valóban ő volt a század egyik legnagyobb írója és meghatározó iránymutatója.) Futtában említettem már Szegedy-Maszák Mihály Asbóth Jánosról írt fejezetét (A szabadelvűség értékőrző bírálata), amely e méltatlanul keveset emlegetett író-gondolkodónak 1875-ben megjelent Magyar Conservativ Politika című műve kapcsán szolgáltat igazságot, némiképp átrajzolva a század második feléről vallott képünket. A főszerkesztő egyébként több igen értékes írásával emelte a kötetek színvonalát. Eddigi munkássága ismeretében nem meglepő Kemény Zsigmond Zord idő című regényének megjelenése orvén írt meggyőző, szép elemzése. Kitűnőek a magyar zenetörténet meghatározó eseményeiről szólók, 1888: Mahler kinevezése a budapesti Operaház élére; 1911: Bartók pontot tett a Kékszakállú herceg vára végére, ez adott alkalmat, hogy Szegedy-Maszák Újítás az irodalomban és a zenében címmel meggyőző példáját adja az összehasonlító elemzésnek. Még alaposabb, szerteágazó, olykor egészen újszerű megközelítéseinek eredményeit tartalmazza életműsorozatának - Szó, kép, zene -jó néhány tanulmánya. Némi szomorúsággal nyugtázhatjuk, hogy ezek a zenei tanulmányok olykor gazdagabb ismereteket kínálnak jó néhány irodalmi tanulmányú fejezetnél. Mikszáth Kálmán életművét több nézőpontból, meggyőzően tárgyalják a róla szóló részletek, de számomra izgalmasabbak az új irodalom irányába mutató, azt tárgyaló elemzések. Új szempontú elemzést ad az Ady felé mutató törekvésekről Eise- mann György Vajda Jánosról írt tanulmánya, s fontos következtetéseket találunk Bed- nanics Gábor A magyar főváros lírai megközelítésmódjait tárgyaló írásában. A „város” nemcsak költői téma lett, hanem bizonyos mértékű poétikai változást indukált. Ebben a közegben élt még a hagyományosnak mondható tájleírás. Pósa Lajos, Gárdonyi Géza és Szabolcska Mihály verseinek alapérzése az elvágyódás, az idilli falusi életforma idealizálása, de a költők egy része felismerte, hogy a nagyvárosi életérzés megfogalmazása nem történhet a romantika eszközeivel, egyszerűbb kifejezésmódot kíván, ugyanakkor feszültség forrása is, hisz a tömeg, a zaj éles ellentétben áll a természet romlatlan vegetációjával. A város zaja elől a tölgyek alá menekülő, „Kapcsos könyvébe” lírai remekléseket író Arany János elvágyódása annyira szemben állt kora fő törekvéseivel, hogy költészetének e részét sokáig nem becsülték. Halála után a líra megközelítésének másféle bölcseleti megalapozását adta Komjáthy Jenő (Eisemann György mélyen szántó fejezetet írt A homályból megjelenése alkalmából), s tíz év múlva ezeket az elveket szubjektuma kiáradásával tetézve Ady Endre vitte harsogó ellenérzéstől kísért diadalra. (Az Új versektől ugyancsak Eisemann tekinti át pályáját és legjel
