Irodalmi Szemle, 2008
2008/4 - VENDÉGKRITIKA - Rónay László: A magyar irodalom történetei
A magyar irodalom történetei legjellemzőbb időpontra és az akkor megjelent alkotásra esett-e. Az eljárás leginkább az orvos citológiai vizsgálatára emlékeztet, egy bizonyos pontról nyert mintából következtetések sora vonható le. így van itt is, kérdés, vajon a kiválasztott helyről nyert folyadék meggyőző elemzésre ad-e módot, s néha az a kétségünk is felmerül, igazán hozzáértő-e az elemző. A három kötet közül kettővel foglalkoznék kicsit részletesebben, azokkal, amelyek 1800-tól 1919-ig és 1920-tól napjainkig vizsgálják irodalmunk történeteit. Oka elég egyszerű: a Gondolat Kiadó jóvoltából megkaptam mindhárom kötetet, az elsőt azonban valaki eltulajdonította. S mert e tulajdonváltás az ELTE-n történt, feltételezem, hogy a régebbi magyar irodalom történeteit bemutató rész is sok értékes és új ismeretet tartalmaz, s ezek a hozzáértők számára is újdonságok. MEGLEPETÉSEIM Nem a kötetekben olvashatók magas, olykor igen magas színvonalát méltatnám (kétségeimet később sorolnám föl), hanem azokra a részletekre irányítanám a figyelmet, amelyek a kor legjellemzőbb törekvéseit és változásait (vagy: változtatási törekvéseit) világítják meg. Itt van például Bécsy Ágnes A szövegtől a szerzőig - költészet és kritika című fejezete Kölcsey Ferenc Berzsenyi Dániel verseiről írt lesújtó bírálatának elemzése, amelyben nemcsak e hírhedt, Kazinczy szellemében és tetszésére szolgáló bírálatról, hanem annak előzményeiről (többek között egy hasonló célzatú Csokonait bíráló írásról) is alapos méltatást olvashatunk. Tanulságos e kritika születésének egyik legérdekesebb okával szembesülünk: a radikális stíluskritika hátterében a költői ideál változása is felsejlik, s egyebek mellett ez a jelenség is belejátszott Berzsenyi költészetelméleti vizsgálódásaiba, amelyek eredményeit összefoglaló munkája (Poétikai harmonistika, 1832) a korabeli hazai esztétikai gondolkodás csúcspontja. Újdonságként olvastam Ritoók Zsigmond Okortudomány című fejezetét, melynek eseménytörténete a pesti egyetemen 1850-ben megnyílt klasszika-filológia tanszék működéséhez kapcsolódik. A latinnyelvűség és a klasszikus ókor irodalmának és bölcseletének ismerete természetesen szinte kezdeteitől jellemezte irodalmunkat, de a felvilágosodás az ókorban analógiákat kereső szellemiségének visszahatásaként a klasszika-filológia veszélybe került, s jelentős áttörésnek minősült, hogy Pesten önálló tanszéket kapott, igaz, első professzora, Konrad Halder magyarul egyáltalán nem tudott, s az elnyomó Ausztria képviselőjét látták benne, így nem csoda, hogy az első évben összesen egy, s később is szerény számú hallgatója volt, bár személyében mégis a magyarországi klasszika-filológia ösztönzőjét tisztelhetjük, s áthelyezése után a tanszéki tevékenység mindinkább elmaradt az európai normáktól, s aki tehette, külföldön végezte be tanulmányait. A színvonal emeléséhez nemcsak sokoldalúan képzett tudós (ilyen volt Schvarcz Gyula) jelenléte kellett, hanem elkötelezett tanáré még inkább. Ponori Thewrewk Emil ezért volt a hazai klasszika-filológia fontos szervezője. Kiemelkedő tanítványa, Ábel Jenő, a hazai humanista szövegek kutatója. Thewrewk tanítványa volt Pecz Vilmos (az ókori lexikon szerkesztője) és a kitűnő fordító, Csengery János, aki tolmácsolásaival ösztönző szerepet játszott a hazai müfordí-
