Irodalmi Szemle, 2008
2008/4 - Százdi Sztakó Zsolt: Utolsó ítélet (2) (elbeszélés)
Százdi Sztakó Zsolt te, aki olyan lassan, rogyadozó térdekkel vánszorgott, mint aki egy hosszú élet minden súlyát hurcolja magával. Időnként meg kellett állnia, hogy bevárja őket, pedig a legszívesebben már a műhelyben lett volna, hogy az öreget formázza. A máskor tízperces séta most körülbelül egy óráig tartott. A műhelyben már javában dolgoztak a segédek, és az első teendője az volt, hogy ellenőrizze az ő munkájukat, és instrukciókat adjon nekik a további teendőket illetően. Ezután pedig a tanítványait ellenőrizte, akik gyakorlásképp régi korok mestereinek a munkáiról készítettek rajzokat. Az öreg csak ezután került sorra. Miután felültette az öreget egy pódiumra, ahova képtelen volt egyedül felkapaszkodni, és így két markos segédnek kellett őt feltenni az emelvényre, Maestro Lucifemo ezután egy szénrajzot készített róla, amin még azt a sebhelyet is feltüntette, amit még egészen fiatalon, egy csatában szerzett. Miközben ő rajzolt, a közben Marina a nagyapjáról mesélt, aki hétéves kora óta egyedül nevelte őt, de tizenöt éves kora óta már ő gondoskodott róla. Az apját nem ismerte, mivel ő egy zsoldos volt, aki akkor erőszakolta meg az anyját, mikor a zsoldossereg átvonult a falujukon. Az anyja ekkor vált eszelőssé, és mindenáron a benne fejlődő magzat életére tört. Olyan nagy volt benne a gyűlölet, hogy még magában is hajlandó lett volna kárt tenni, csakhogy a magzatot kivágja a testéből, azonban a szülei résen voltak, és rendre megakadályozták, hogy őrültséget csináljon. Ok voltak ott akkor is, amikor a szülésnél a köldökzsinórral próbálta megfojtani az újszülöttet, azt azonban már ők se tudták megakadályozni, hogy a szülés után el ne tűnjön. Jó egy hétre rá találták őt meg az erdőben, egy ágra volt felakasztva. A nagyapja szőlőműveléssel foglalkozott, és mikor a falu ura újra háborúba keveredett egy másik hatalmas nagyúrral, a zsoldosok tönkretették a szőlőültetvényt, és a tetejébe még a házat is lerombolták, amiben laktak. így lettek földönfutók, és jöttek Rómába, mert a nagyapja megtudta, hogy itt lakik az a nagyúr, akinek a katonái mindenét megsemmisítették, és valami őrült reménykedéssel azt gondolta, hogy a nagyúr majd kárpótolni fogja. Persze, még a nagyúr ajtajáig se jutott el, a szolgák röhögve dobták ki, amikor megtudták, hogy mit akar. Azóta a Szent Péter-templom lépcsőjén van a törzshelye, naponta ott szokott koldulni. Maestro Lucifemo hallgatta Marina szavait, és közben felderengtek benne ezek a szavak: „A mennyországot ne keresd az égben, se a poklot a föld alatt, hanem mindkettő a te szívedben van.” Igen, a müvének ez lesz a kvintesszenciája, hogy ember embernek a farkasa, miként az a Bibliában írva van, és egyik ember teszi a másik számára pokollá ezt a földi létet, pedig paradicsommá is változtathatná, hisz Isten még így érdemtelenül is, annyi szépséggel halmoz el minket, csakhogy az ember nem a jóra van teremtve... Maestro Lucifemo eddig jutott el a gondolatmenetben, amikor kint megszólalt a csengő.
