Irodalmi Szemle, 2008

2008/1 - ARCOK ÉS MŰVEK - Fónod Zoltán: Az eltűnt idő nyomában (2) Dobos lászló szépprózai munkássága (tanulmány)

Dobos László szépprózai munkássága

dását abban a politikai légkörben, melyben az eszmei hűség, lelkesedés, politikai elkötelezettség volt a meghatározó. Ebben a politikai légkörben, melyben a „jobb jövő” reményével hitegették a fiatal nemzedéket, csak keveseknek sikerült megőrizniük tisztánlátásukat, s azt a szándékot, hogy elvhüségüket időről időre szembesítsék a valósággal.

A rendszerváltás és világnézeti korszakváltás, s vele együtt az új erkölcsi normák és hagyományszemlélet elkötelezettje Jeromos, a regény főhőse. A többéves diszkrimináció, az elnémított és iskoláitól megfosztott magyarság számára az új eszme a „megváltást” jelentette. így élte ezt meg a regény hőse is, a főiskolai oktató, aki az ötvenes évek elején az egyetem padjaiból került a szellemi élet és az ifjúsági mozgalom élvonalába. A regény cselekménye két szálon fut. Az egyik a magánélet gondjaival küszködő, fiatal, lelkes funkcionárius gondjait tárja elénk (nősülés, családalapítás, lakásküzdelmek), a másik vonulat a politikai, közéleti nyüzsgés eseteit, hangulatát (mozgalmi élet, ifjúsági viták, Sztálin-kultusz, minden mennyiségben!) idézi meg, tiszteletre méltó hűséggel és a „teljesség” érzékeltetésével. Ezeket a szövődéseket, párhuzamosságokat szerencsés megoldásnak mondhatjuk a regényben, annál is inkább, mivel egy már-már fundamentalista módon elkötelezett, újat kereső, jobb sorsra érdemes fiatalember (Jeromos) küzdelmei, érdekei, eszmei hűsége ütközik a racionálisan gondolkodó, biblikus szemléletű és nyugalmú feleség elképzeléseivel. A megtagadott egyház, az elszállt hit és az új társadalmat építők kohójában az útszélre taszított falusi-paraszti hagyományok, melyek rítusaiban is megnyugvást, vigasztalást adtak a falusi ember számára, nos a változó, gyorsuló időben ezek váltak egyik napról a másikra tehertétellé, kolonccá az új élet számára.

így kezdődött közös életük is: „Éjszaka van, valami láthatatlan kéz hunyorgó kicsire fogta az ég világosságát. Összébb húzódtak a csillagok is. A képzelet most már keresné a hazafelé utat. Az ismeretlen otthon irányába indulnak, szinte mindegy, hogy merre, fák vannak mindenütt, fákkal borított utak.” (14. o.) Meg „es- ketőterem”, „tükörterem”, „néptelen esküvő”, két házasulandóval, két osztálytárssal és a lány szüleivel. „A tükörfal most vonzza a képzelt képeket is: a fiú szemben látja magával anyja sápadt arcát, apja méltatlankodását, testvéreit...” És később az „önvád” „Nem így képzeltem - mondja könnyes szemmel a fiatalasszony anyja. - így menni el a háztól, nem hozzánk való, a falu, az falu, elsőnek mi szegtük meg az ősi rendet.” (16-17) Nincs lakodalom, nincs hová költözni a fiataloknak, az elképzelt boldog fiatalasszony „szűz feleségként” búcsúzik férjétől az internátus kapujában, s várnák, „míg felépül a szerelem kastélya”. Nemsokára hazamentek a városból, s Jeromos, aki „hátat fordított az egyháznak, az álnokságnak és a képmutatásnak”, végül is enged a feleség unszolásának („Tedd meg az anyám kedvéért, menjük el a templomba, úgy kíséret nélkül, keresztapám ék, az öregek és mi”.). A kikényszerített, „titkos” templomi esküvőn még az orgona is „halkan szól ..., rejtőzködve kissé, nem az egész templomnak, kevés embernek”. (21., 23. o.) Később