Irodalmi Szemle, 2008

2008/1 - Szalay Zoltán: Szélcsend Aulisznál (novella)

Szalay Zoltán- aki a nagy feszültség hatására mintha valamelyest kilábalt volna mélabújából - rögvest lebonttatta ezeket a házakat, s megparancsolta a harcosoknak, hogy inkább eddzék magukat és készüljenek a nagy háborúra. A harcosok pimaszul ellenvetették, hogy talán soha nem juthatnak ki immár ebből a poshadt kikötőből, itt fognak elrohadni a drága hajóik meg ők maguk is. Odüsszeusz tiszteletre és nyugalomra intette őket: minden egyes napot, amit itt kell eltölteniük tétlenségben, megbosszulnak a lányrabló Pariszon és nyavalyás népén! Ezzel hatott az akhájokra.

Thalpioszt nem a türelmetlenség kínozta, inkább a düh kerítette hatalmába: Agamemnón ellen fenekedett, pedig tudta, semmit nem tehet, hogy a király s ezáltal a lánya közelébe férkőzzön. Naphosszat tornászott, úszott a hamvas felszínü tengerben, megmászta a veszélyesen meredek bérceket, vadászott és halászott, mégis, majd’ szétvetette a düh. Figyeltette Agamemnón sátrát, abban a reményben, hogy találkozhat Iphigéniával; a lány azonban hetekig nem mutatkozott a szabad ég alatt.

Agamemnón leányának öreg szolgálója, aki már a nagy királyt is szoptatta annak idején, hamarosan megtalálta Iphigénia gyengeségének az okát. A lány hasa gömbölyödni kezdett, egyre gyakrabban fogta el rosszullét, főképp reggelente. Nem akart enni és nem akart mozogni, feküdt csak, és hallgatta a mozdulatlanságot. Az öreg szolgáló végül rászedte, mozduljon ki a sátorból, a tengerről beszélt neki, arról, milyen fenségesen tiszta és tükörsima, szinte el sem hiszi az ember. Iphigénia végül beadta a derekát, rátámaszkodott az asszonyra, s anélkül, hogy a királynak szóltak volna, sétálni indultak a partra.

Thalpiosz kéme időben jelentette urának, hogy Iphigénia elhagyta a sátrat. Thalpiosz vadászni indult volna éppen Aiásszal és Idomeneusszal meg még egy seregnyi harcossal; azonnal elküldte a szolgát Aiászhoz az üzenettel, hogy más tennivalója akadt, nem tart velük. Kardját azonban magánál tartotta, úgy sietett ki a fövenyre. A hajóktól távol talált a két nőre, nem messze a helytől, amerre akkor éjjel Iphigéniával sétáltak. Nyíltan került eléjük, hatalmas lépésekkel közeledett a tengert bámuló Iphigénia és szolgálója felé, akik mintha észre sem vették volna.-Asszony, kotródj - kiáltott a szolgálóra már messziről, s meglódította kardját. A sápadt öregasszony rémülten engedte el Iphigéniát, s elszaladt a sziklák közé.- Miért kergetted el ezt a jó asszonyt? - kérdezte gyenge hangon a lány, Thal- pioszra pillantva.- Nincs rá szükségünk. Régóta szeretnélek látni, kedves Iphigénia.- Beteg vagyok.

Thalpiosz megrendülten nézte a lányt, érdes hangja suttogóan bársonyossá változott.- Légy vendégem a sátramban, drága Iphigénia.- Ó, uram, hiszen én nem járhatok egyedül az eszelős akháj férfiak között!- Nem leszel egyedül, velem leszel.- Hiszen rajtad is meglátszik már az őrület.- Csak miattad... - pirult el Thalpiosz.