Irodalmi Szemle, 2008
2008/1 - Szalay Zoltán: Szélcsend Aulisznál (novella)
Szalay Zoltán napokban, kötelező a részvétel. AJci huzakodna a mulatságtól, vettessék az Euri- posz-szoros emberevő halai és szörnyei közé. Agamemnón sátra nyüzsögni kezdett, miután elterjedt a királyi utasításra megrendezendő lakoma híre; a mükénéi király világszép lánya - aki mellett talán még Heléne is csupán egy átlagos udvarhölgynek tűnhetett volna, ha Agamemnón lánya nem rejti szépségét örökké lemoshatatlan mélabú mögé - Meneláosztól jövet találkozott édesapjával, s égkék szemét alig emelve fel a földről szólította meg.- Felséges király, apámuram, hüvösek-e mostanság az Euriposz-szoros néma fodrai? Apja elmosolyodott, s szigorú kezével megsimította és megemelte a lány arcát.- Talán hűvösebbek, mint Thalpiosz dicső tekintete - mondta. - Iphigénia, készülődj: tűzd kontyba a hajadat, és ékítsd fel a nyakadat a legszebb köveiddel. Azt szeretném, ha a jobbomon ülnél, a legnagyszerűbb akháj férfiak szeme előtt. Mosd meg az arcodat is: mintha homok szállt volna rá.- Nem homok az, apám — dünnyögte a lány.- És egyébként is: alig fodrozódik a tenger, magad is láthatod. Talán ha bort töltünk a férfiaknak és lágy női dallal csábítgatjuk őket, elvonhatjuk a figyelmüket erről a kegyetlen csendről, amely megszállta Auliszt. Iphigénia, apja tekintetét követve a tenger felé pillantott, melyből keveset láthattak ugyan, mert eltakarták a sátrak, ám képzeletük kiegészítette a képet: a víz végtelenül sima selyemtakarója nyomasztó messziségbe nyúlt.- Indulj, lányom - mondta gondterhelten Agamemnón király. Estére készen állt az első igazi hekatomba, amelyet az akháj vitézek a Trója elleni hadjárat sikeréért mutattak be Zeusznak: a papok zengő fohászok kíséretében gyújtottak a magas égig csapó lángokat, s a pörkölődő hús fojtó szaga egy időre még a sirályokat is elűzte.- Priamosz nyílvesszei nem bírják az akhájok forró hangulatát - kacagott a hatalmas Telamóniosz Aiász, s az ég felé emelte súlyos boroskupáját.- Velünk az istenek! - zengett végig a tengerparton, a fekete hajók szinte remegtek a sziklákon visszaverődött hangorkántól. Száz meg száz tábortűz fénye világlott fel, amint a Nap utolsó sugarait is magukba szívták a merev sziklafalak, s a férfiak le kellett vessék vaskos vértjüket, mert a bor heve s a kövekből áradó forróság együtt szinte elviselhetetlen hőséget okoztak. Csörömpölve szabadultak meg harci felszerelésüktől, melyet pedig nem szándékoztak levetni, míg Trója füstölgő romjain nem ülik meg a pompázatos győzelmi ünnepséget. Csak a sirályok szárnyai borzolták a levegőt, s ez nem volt elég, hogy a súlyos, megrakott hajók elhagyhassák a kikötőt. Léítosz, Péneleósz és Arkesziláosz, az auliszi föld urai váltig szabadkoztak, hogy az istenek pedig szeretik a boiótok sziklás hazáját, s ez a csapás, mely túl rafináltnak tűnik, hogy valamely igaz isten méltó bosszújaként tekintsenek rá, egy unatkozó viszályisten müve lehet csak. Nem jó ez senkinek: habár az akhájok ősz-
