Irodalmi Szemle, 2008
2008/2 - TALLÓZÓ - Szarka László: Modernizáció és magyarosítás A Lex Apponyi oktatás- és nemzetiségpolitikai olvasatai
Modernizáció cs magyarosítás negyedik évfolyam bevégeztével gondolatait magyarul élőszóval és írásban érthetően ki tudja fejezni. "I7 Ez a minden pedagógiai, didaktikai és persze politikai és morális megfontoltságot nélkülöző törvényi előírás teljesíthetetlen feladat elé állította a nem magyar tannyelvű népiskolákat. A zárt szlovák, román, rutén, szerb vagy horvát nyelvi környezetben, az aktív nyelvhasználat és bármilyen más alkalmazási lehetőség szinte teljes hiányában, a magyar nyelv iskolai tanítása a népiskola első négy osztályában legfeljebb az alapok elsajátítását tette volna lehetővé. Joggal bírálta a korabeli külföldi közvélemény (Bjöm, Bjömson, Lev Tolsztoj) a nemzetközi és a magyarországi nem magyar sajtó ezt az erőszakos asszimilációs törekvést. Okkal mutatottak rá arra, hogy a magyar nyelvtanítás előtérbe állítása megnehezíti a többi tantárgy tanítását. Nem véletlen, hogy maga Tisza István is - pár évvel későbbi, a koalíciós kormány nemzetiségi politikáját bíráló megnyilatkozásában - szintén egyik súlyos hibának tartotta a Lex Apponyi magyar nyelvtanítással kapcsolatos rendelkezését: „...hát abban az illúzióban élünk-e mi, hogy megmagyarosítottuk az oláh vagy tót polgártársunkat, akit magyarul írni vagy olvasni megtanítottunk? Hiszen ez nem magyarosítás, uraim! [...] Igenis, üdvös és hasznos dolog ez, de nem a magyarosítás útja. Valaki megtanulhat írni és olvasni talán, de különösen, hajói meg- szekírozzák az iskolában, még nagyobb gyűlölője lesz a magyar nemzeti ügynek, mint addig.”18 A két 1907. évi Apponyi-törvénynek kezdettől fogva sokat vitatott és a törvény végrehajtása során sok konfliktust kiváltó rendelkezései közé tartozott a tanítók fegyelmi vétségeinek büntetése. A fegyelmi eljárás során állami iskolák esetében a megyei közigazgatási bizottság fegyelmi választmánya, községi iskolákban a városi köz- igazgatási bizottság vagy a polgármester, az egyházi iskolák tanítóival szemben pedig az egyházak illetékes fegyelmi testületei a következő büntetési lehetőségek közül választhattak: dorgálás, pénzbírság, áthelyezés, a fizetésemelés és a korpótlékok megvonása. A fegyelmi eljárások különösen a szlovák nemzetiségi oktatási intézményekben fenyegettek súlyos következményekkel, hiszen ezek mögül hiányzott a románokéhoz, szerbekéhez hasonló, iskolafenntartó autonóm nemzeti egyház, amelynek fegyelmi intézményei eleve méltányosabban bírálták el a Lex Apponyi nyomán támadt fegyelmi ügyeket. A szlovák és részben a rutén tannyelvű iskolákban az intézményfenntartó helyi egyházközösségek viszont az esetek többségében anyagilag nem tudtak megfelelni a törvény modernizációs, fejlesztési követelményeinek, így rövid időn belül állami felügyelet alá került iskolákká váltak. Emiatt a törvény elfogadását követő öt évben a felső-magyaroszági szlovák régióban közel másfél száz szlovák tannyelvű - az evangélikus egyház által fenntartott- népiskola szűnt meg, illetve vált magyar tannyelvű állami intézménnyé. A szlovák iskolák száma egyébiránt már a 19. század utolsó negyedében közel 25 százalékkal csökkent. A századforduló másfél ezer szlovák, illetve szlovák-magyar két tannyelvű oktatási intézményéből a korabeli magyar oktatási statisztikai kimutatások szerint
