Irodalmi Szemle, 2008
2008/2 - VENDÉGKRITIKA - Hernádi Mária: A becketti magyar ugar
Vendégkritika Az egyértelműen Godot-hoz tartozó Beátust, Beátát, Felíciát és a Hajléktalan Csonka Családot az különbözteti meg a többi szereplőtől, hogy ők nem gondolkodnak és nem beszélnek Godot-ról, hanem hisznek benne, nem várnak rá, hanem tudják, hogy eljön. Éppen ezért a Godot-várást kísérő általános izgalomban, apátiában és felfordulásban mindvégig nyugodtak maradnak, mintha a színpad eseményei nem is érintenék őket. Úgy tűnik, igazságukban biztosabbak, mint a kissé szeleburdi angyalok a fejük fölött. Godot-val szemben ezek a szereplők ugyan láthatók a darabban, de többnyire nem vesznek részt a cselekményben, igen ritkán szólalnak meg és keveset mozognak a színpadon. Amikor mégis, akkor a többiek részéről általános megvetés, sajnálkozás és idegenkedés kíséri megnyilvánulásaikat. Az említett szereplőcsoport magatartása és a környezetük hozzájuk való viszonya krisztusi mintát idéz fel: „Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés; olyan, aki elől iszonyattal eltakarjuk arcunkat, megvetett, akit bizony nem becsültünk sokra. (...) Bár a mi fájdalmaink nehezedtek rá, mégis Istentől megvertnek néztük (...) Megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki a száját. Mint a juh, melyet leölni visznek, vagy amint a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta ki a száját.” (íz 53, 3-4a, 7) A báránymintás nadrágot viselő hajléktalan Fiú alakjában a Krisztus-követő szereplőcsoport mintájául szolgáló Jézus-figura személyesen is megjelenik a színpadon. A kétpólusú világképet a dráma a viszonyok mikrostruktúráiban is leképezi. A szereplők nagyobbik része párban lép a színre, még az angyalok is. A párokat vagy az alá-fölérendeltség viszonya kapcsolja össze, mint (a becketti Posso-Lucky páros mintájára) Possot és a médiát szimbolizáló Totót, Góliátot és Dávidot, sőt még Gábrielt és Gabót is, vagy az ellentétes érdekek képviselete, mint Possot és Vossot, Sadot-t és Godot-t. A párok nagyobbik részét azonban a férfi-nő kapcsolat rendeli egymás mellé, ők a szerelemben forrnak eggyé, amit azonos szótőből képzett neveik is mutatnak (Albian Albia, Lorenzo-Lorenza, Alex-Alexandra, Flórián-Flóra, Beátus-Beáta, Michy-Masha). A férfi-nő kapcsolat, Jókai Anna életművének egyik központi témája itt is nagy hangsúlyt kap. A két nem közti kötődés lényege mint örök ambivalencia, elkülönbö- zés és egybeforrás folytonos váltakozása ábrázolódik a színpadon. A vonzódás kettős természete érzelmi szinten mint szerelem és elidegenedés, gondolati síkon pedig mint tézisek és antitézisek szintézisből való kiválása és szintézisbe való visszaolvadása jelenik meg. Michy és Masha tevékenysége és párbeszédei szemléletesen ábrázolják ezt a viszonyt. Az életfonalakat Masha, a nő összefonja, Michy, a férfi pedig szétbontja. Sadot titkos cselvetésének köszönhető kettejük tragédiája, hogy Michy ugyanazt a fonalat bontja, amit Masha gondosan összefont, Masha pedig a Michy által fáradtságosán szétválasztott szálakat kötözgeti egybe. Párbeszédeik nemcsak tartalmilag, hanem nyelvtanilag, és (az eredetiben) tipográfiailag is jelzik ezt az ambivalenciát: „Masha: így érzed? / Michy: Úgy gondolod? / Masha: Gondolkodni. / Az a tiéd. / Michy: Érezni! Irigyellek. (...) // Masha: Tisztesség. / Egybefüzni. / Ami egybevaló. / Michy: Felelősség. / Szétválasztani. / Ami különváló. / Sadot: (röhög) / Masha: Segédkezni. / Michy: Közreműködni! / Masha: Mi édes! / Michy: Mi szép! / (Egyre lelkesebbek, dú-
