Irodalmi Szemle, 2008
2008/2 - Végh Péter: Évszakok
Évszakok teni az ember, az elérhetetlen magasságban, de a hétköznapi, az érdektelen könnyen elérhető. Minden az értelmezésen múlik. Mert meglehet, hogy a hétköznapinak nagy és mély értelme van, csak mi nem vesszük észre. Az alsó ágakon apró, sárgászöld gyümölcsök lógnak. Néhány évvel ezelőtt ezen a részen, itt az almafa alatt pihent, napozgatott, miközben elolvasta a Gulliver utazásait, A kis herceget és a Robinsont. A képzelete óriási lökést kapott. Itt az a hely, de azóta sok minden megváltozott, árvíz volt, átesett egy súlyos műtéten, mutál a hangja, megtanult úszni, síelni, korcsolyázni, táncolni, és szerelmes lett. Ez a hely már nem a régi. Érzi, tudja: már megkomolyodott. O már nem az, aki egykor volt! Benne is ugyanaz az erő munkál, mint a fákban. Évgyűrűre évgyűrű, évre év rakódik. Az ember gyermekből férfivá érik, aztán egyre korosodik, öregszik, ráncosodik, őszül, s végül meggömyed, az arca belemerül a mindenség salakjába, és fájó porhüvelyét ledobja magáról, mint a rég megunt ruhát. Nincs számára többé hely kerek e világon. Prandl Sándor: Pozsony akkoriban egyetlen Duna-hidjának gyalogosátkelője,, 1960
