Irodalmi Szemle, 2008
2008/12 - Napló
NAPLÓ FERENCZY ANNA ÉS TURNER ZSIGMOND KITÜNTETÉSE Életműdíjat vehettek át Az Irodalmi Alap (Literárny fond) életműdíját vehette át november 24-én Ferenczy Anna érdemes művész, valamint Tumer Zsigmond - mindketten a Komáromi Jókai Színház Örökös Tagjai. - A díjakat Pozsonyban, a Zichy-palotában rendezett ünnepség keretében adták át. A kitüntetetteknek Ladislav Serdahély, az Irodalmi Alap igazgatója és Dušan Jamrich, az alap színházi szekciójának elnöke gratulált. JAKAB ISTVÁN AZ IDEI FÁBRY-DÍJAS A kassai Thália Színház Márai Stúdiójában november derekán megrendezett 39. Fábry Napokon - amelyen jeles történészek és közéleti személyiségek 1968 témakörét elemezték - Jakab István életművéért vehette át az idei Fábry-díjat. A nyelvészt, volt egyetemi oktatót egykori tanítványa, Mihályi Molnár László méltatta. Jakab István a pozsonyi Come- nius Egyetem Bölcsészkarán magyartanárok nemzedékeit bocsátotta pályára. Gratulálunk a kitüntetetteknek! H. NAGY PÉTER KÖNYVBEMUTATÓJA A Magyar írószövetség Avantgárd Szakosztálya és a szabadkai Városi Könyvtár november 27-én mutatta be H. Nagy Péter A betűcivilizáció szétrobbanása Szombathy Bálint szupergutenbergi univerzuma című kötetét. A kötetet Fekete J. József irodalomkritikus mutatta be. Szombathy Bálint sokat citált művészetdefiníciója („művészet az, amit annak tekintünk”) vagy ennek valamilyen variációja persze lépten-nyomon felbukkant már a művészet történetében, sőt számtalan teoretikus érveit amellett, hogy bizony ingatag területre téved az, aki megpróbálja rögzíteni, mi a művészet. Emellett rendkívül sok irodalmi szöveg szembesít azzal, hogy a művészet, az irodalmiság, a költőiség stb. a tulajdonlások szférájába tartozik. Az új monográfia Szombathy Bálint pályáját követi nyomon a legkorábbi versektől, képektől, fotóktól, performanszoktól egészen napjainkig. ELHUNYT CIGÁNY LÓRÁNT ÍRÓ, IRODALOMTÖRTÉNÉSZ A Magyar írószövetség fájdalommal tudatatta, hogy november 7-én elhunyt Cigány Lóránt író, irodalomtörténész. Czigány Lóránt 1935-ben született. Számos fontos magyar és angol nyelvű kötet szerzője. Kimagasló jelentőségű müve (The Oxford History of Hungárián Literture. From the Earliest Times to the Present) 1984-ben jelent meg. Az angliai magyar emigráció intellektuális fórumának, a londoni Szepsi Csombor Körnek (1964-1989) is az elnöke volt. írok, tehát vagyok - emigráns napjaim múlása, 1971-1981 című önéletrajzi írása 2005-ben a Kortárs Kiadó gondozásában jelent meg. Az 1956-os magyar forradalom veresége után nyugatra távozott fiatal értelmiségiek ennek az eszmének a szolgálatában alakították életüket és munkájukat. „A fiatal szegedi egyetemi hallgató mint nemzetőr vett részt a forradalmi eseményekben, a második szovjet