Irodalmi Szemle, 2008
2008/12 - EMLÉKÜNNEPSÉG TURCZEL LAJOS TISZTELETÉRE - Duba Gyula: Az alapozó emlékezete
Emlékünnepség Turczel Lajos tiszteletére annál is inkább, mert akkori megérzésemet ma is igaznak vélem! Turczel a háborús magyar időkben jogot tanult, majd doktorált Budapesten, részt vett a háborúban és megtapasztalta a hadifogságot, később jogi végzettsége arra volt elég, hogy gazdatiszt legyen a kiskeszi állami gazdaságban. Ezen évek ma nagyon is nyilvánosak, másrészt az egyéni sorsok alakulása okán rejtélyesek is! Jó lenne tudni, milyen benső önmozgás s nyilván külső erők tették, hogy Turczel 1951-től a komáromi gimnázium tanára, majd igazgatója lesz. Legendája azonban ezzel indul! Irodalmunk kezdeteivel, melynek formáit azóta is vitatjuk, s tényeit lassan elfelejtjük, pedig írásbeliségünk és szellemtörténetünk határköve. Feledésbe vesző értelmiségi gyerekkorunk! Ezért annál fontosabb, hogy a maihoz hasonló, a személyes életpályák ívét felidéző alkalmakkor felvillantsuk emlékét. Annál is inkább, mert itt kezdődik Turczel Lajos „alapozói” munkája: kultúránk oszlopos tagjai kerültek ki diákjai közül! Tanáruk egyénisége nyomta rájuk a gondolati stigmát, amely későbbi pályájukat fémjelezte. Az irodalmárok közül elég említenem Koncsol László, Tőzsér Árpád, Zs. Nagy Lajos nevét. Mindenekelőtt az alkotómunka felelősségét kaphatták tőle. Egész életműve a feltárói-nevelői lelkületében ágyazódik. Amikor, immár kész értelmiségi fegyverzetben Pozsonyba jött, azt tudta, amire a legnagyobb szükségünk volt: tudatosságot vinni az ösztönösségbe, megalapozni a hiteles irodalmi gondolkodást! Voltak már kezdeményetések, tehetségek is akadtak, közlési lehetőség a lapokban, a magyar nyelvre szomjas olvasók várják az írók-költők szavát, már csak azt kellett megfogalmazni és esztétikai rendszerbe foglalni, hogy mit akarjon és hogyan tegyen az irodalom! Sajátos reformkorunknak látom az akkori időt s benne Turczelt alapozónak. Ahogy a tizenkilencedik század elején a magyar reformkor nagy alakjai megfogalmazták és új alapokra helyezték a nemzeti kultúra és tudományosság rendszerét, ez a mi reformkorunk építkezni kezdett a pusztaságban, emberi jegyekkel népesített be sivár szellemi tájakat, ugarföldbe kulturális növényzetet ültetett. Hirtelen élni kezdett a nyelv, az írás, született a gondolat, és a nagy felbuzdulást elöntötte a lelkes ösztönösség. A nagy burjánzásba az ideológia vitt eszméket és irányokat. Semmiképpen nem az igazi irodalom elvei és értékrendje szerint. Ebben az összefüggésben és formai ügyeskedésben kellett kitűzni a reformcélokat, megfogalmazni az alapozó gondolatok értékrendjét, a hiteles irodalmi irányt. Már megjelent az Új hajtások című antológia, margójára Fábry Zoltán megteremtette a Harmadvirágzás fogalmát! A mélyreható kezdések tartalmaznak romantikus vonásokat, a történelem is kedveli őket! Turczel Fábry eszmekörébe kapcsolódik, de a maga módján, nem tanítvány lesz, hanem gondolati rokona, eszmei társa! Fábry távol van, magányos csúcs Stószon, Illyés megfogalmazásával, mintegy az elpusztított hagyományok „szentszagú” őrzője, Turczel köztünk él, idősebb és tapasztaltabb, ám baráti sorstárs. Arra hivatott, hogy példát adjon és igaz utat jelöljön ki számunkra. Ő járható utakat alapozó munkás! Klasszikus műveltsége, erkölcsi ereje és emberi következetessége tették képessé, hogy meghatározó egyéniség legyen. A Fábry
