Irodalmi Szemle, 2008
2008/12 - TANULMÁNY - Czapáry Veronika: A tükröződés kettőssége Nárcisszus és Echo nimfák pszichéjében (tanulmány)
Czapáry Veronika megkérdeztek egy jóst kiskorában, Teiresziaszt, hogy meddig fog élni ez a gyönyörű gyerek. Sokáig, ha nem ismeri meg saját magát, így hangzott a jóslat, amit mivel senki sem értett, nem is nagyon vett komolyan. Nos, mi vitte Nárcisszust tovább az önismeret útján? Egy pszichoanalitikus rögtön a múltra gondol és a családi történetei után kezd kutatni. És a múltban természetesen minden egyszerűen megtalálható és visszavezethető, ez a rémséges és végzetes történet, az összes átokkal és bosszúval együtt. Nárcisszusnak történetesen „véletlenül” mindkét szülője folyó volt, azaz maga a víz, a víznek az entitása. Anyja, Leiriopé, a szépséges kék nimfa, folyótündér. Apja pedig, Kephisszosz, egyenesen az összes létező folyó istene. Egymásba szeretnek, a két víz egyesül, és Nárcisszus megszületik, a folyók, a vizek nászából. Már kiskorában is mindenki csodálja szépségét, természetesen főleg az anyja. N.-nak mindez a tudattalanjában zajlott le, nem volt tudatos, és pont ez elég is ahhoz, hogy belehaljon. Azt viszont megemlíti Ovidius, hogy a találka előtt víztükörrel nem nézett még szembe Nárcisszus. Most már csak a víznek és a tükörnek a funkcióját kell összeraknunk. A víz őselem, a négy alapelemek egyike. Lou Andreas Salomé: A nárcizmus kettős iránya4 című tanulmányában ír arról, hogy az anya azért dupla annyira nárcisztikus, amikor megszületik gyermeke, mert önmagát a reprodukció által helyettesíti vele tudattalanul és ez megkettőzi gyönyöreit. Minden, amit ő nem ért el, szublimálja gyermekében, Lacan szerint ezért jobb véletlenszerűen megkonstruálódott, nem várt gyermeknek lenni5. Az anyának önmaga iránti szeretete megkettőződhet a gyermeke láttán, viszont ha az anyán eluralkodik valamilyen betegség, azon nyomban imitálja a gyermek. A mitológia különös módon beszámol arról, hogy a gyönyörű Kék nimfa mennyire szerethette szépséges fiát, Nárcisszust. Ha az anyai azonosulás túlzott mértéket ölt, Nárcisszus leragadhat a róla elnevezett elsődleges nárcisztikus stádiumnál. És nem lép át a tárgyszeretet világába. A tükör stádium folyamata akkor éri utol, amikor belenéz a Kék folyóba, rabul ejti az ödipális háromszög félelmetes ereje, maga az anya teste és az apa teste egy személyben. Talán ezért nem találták meg utána a testét, minden beszippantotta egy csapásra a születéstől a halálig, az egész álom, a tudattalan álom. Találkozik a víztükörrel, tehát egy időben átéli a tükörstádiumot és ödipális korszakot, túl sok ez egy „gyereknek” egyszerre. A Trencsényi-Waldapfel féle mitológialeírásban 16 éves volt N, amikor mindez megtörtént vele. Lacan szerint a normális működésben másfél év választja el egymástól ezeket a fejlődési stádiumokat. Az apa az, aki tiltja, hogy a gyermek ödipális vágya teljesüljön, így az apa lesz az anya vágya, a gyermeknek pedig az anya vágya kell, Nárcisszus belenéz a vízbe és a folyóistenben (apjában) meglátja múltját, önmagát, amitől óvta Teireszi- asz, tükörképét, és ebből a primér azonosulásból nem tud kiszabadulni. A mitológiai történetmesélések a hasítás elhárító mechanizmusával élnek, nem említik egy időben, hogy kik N. szülei, és miért a vízbe és a tükörbe halt bele. Hosszas kutatás után derült ki ez a tény, hogy nincsen olyan mitológia, ami Nárcisz-
