Irodalmi Szemle, 2008
2008/12 - SZEMTŐL SZEMBEN - Kiss József: Kölcsönhatások és kapcsolatok a magyar-szlovák történelemben (Beszélgetés dr. Boros Ferenccel)
SZEMTŐL SZEMBEN * A Kádár-titkárság anyagaiban jómagam is találkoztam Kádár részéről abban az időben elhangzott kijelentéssel, miszerint a csehszlovákiai elvtársak nem szívesen veszik a kétfrontos harc emlegetését.- Csupán mellékesen jegyzem meg, hogy feltehetően Kádár számára elvi kérdés volt a kétfrontos harc szüksége, s ha ezt nem látjuk, akkor téves következtetések is előfordulhatnak. A közeli hetekben részt vettem egy 1968-ról szóló megemlékezésen a Szlovák Intézetben, ahol egyik szlovák történész részéről szóba került Kádár és a Andropov 1968. decemberi ismert találkozója, amelyen sok minden elhangzott. Mint ismeretes, a meglévő források alapján, Kádár lényegében tartotta magát a 68-as eseményekkel kapcsolatos korábbi állásfoglalásához s érvelt emellett, ahogy ez Földes György tanulmányában, a „Magyar külpolitikai gondolkodás” c. kötetben, vagy Huszár Tibor írásaiban szerepel. Magam is ezt állítom a Jozef Jablonický 70. születésnapjára megjent kötetben szereplő cikkemben. Kádár az említett kolléga szerint itt Dubčeket revizionistának bélyegezte, s utalás történt arra, hogy ezek után hamarosan sor került Dubček leváltására. Akik ezt hallották, joggal következtettek arra, hogy Kádár „elárulta” Dubčeket, kiszolgáltatta ezzel a szovjeteknek, akik számára ez, ha egyáltalán így ebben a formában elhangzott, azt sugallhatta, hogy Dubček eltávolítását Kádár nyakába lehet varrni. A probléma Kádár és Dubček viszonya alakulásának ilyetén megítélése feltehetően a dolgok egyoldalú, leegyszerűsített kezelésében van. * A prágai Jelenkortörténeti Intézet immár több mint 12 kötetet kitöltő kiadványsorozatába besorolt dokumentumok viszont azt is érzékeltetik, hogy Kádár magatartása, Dubčekkal kapcsolatban is változásokon ment keresztül, s csak 1970- ben terjedt ki a kétfrontos harc erőteljes szorgalmazására.- Ez valószínűleg így van. A rendszerváltás után rám hárult a csehszlovák részről kért dokumentumok összeállítása a nagykövetség jelentései alapján, amelynek fejében megkaptuk az 1956-os események csehszlovákiai visszhangjára vonatkozó dokumentumokat. Szerintem e problémakörnek alapos tisztázását csak a magyarországi és a csehszlovákiai dokumentumok párhuzamos, egymást kiegszítő vizsgálata hozhatja meg. A másik nagy téma, amely engem, mint e sajátos időszakban Prágába került diplomatát, foglalkoztatott, a magyar csehszlovák viszony alakulásának a kérdése volt, ezen belül is a magyar és a csehszlovák reformtörekvések sorsa, kudarca. Erről később egy kétrészes, terjedelmes tanulmányom is készült, amely a körülmények folytán nem a saját nevem alatt, a Külügyi Szemlében jelent meg, majd saját nevem alatt a tanulmány második része a Múltunk című folyóiratban. E tanulmányban utalok arra, hogy a Prágai Tavasz leverése után, annak következtében, hogy a magyarok is részt vettek a katonai megszállásban, a csehszlovák társadalom elítélő hulláma velünk szemben is radikálisan felerősödött. Jellemző volt Csehszlovákiában, hogy a megszállást követő átmeneti nyolc hónapban még erős volt a reménykedés, hogy a csehszlovák
