Irodalmi Szemle, 2008
2008/11 - EGY KRITIKA MARGÓJÁRA - Gyüre Lajos: A magam ügyvédje (Válasz Csehy Zoltán Nekünk nyolc című kritikájára)
Egy kritika margójára A magam ügyvédje (Válasz Csehy Zoltán Nekünk nyolc című kritikájára) Az Irodalmi Szemle szeptemberi számában Csehy Zoltán a Fiatal szlovákiai magyar költők antológiája megjelenésének ötvenedik évfordulója alkalmából írt megemlékezése révén sok tekintetben sértő, következtetéseiben féligazságokat tartalmazó megállapításokat tesz. Néhány kortársammal együtt, úgymond „kikerget” bennünket a szlovákiai magyar irodalom „virágos mezejéről”, mint Krisztus a jeruzsálemi templomból a farizeusokat, árusokat. Engedtessék meg, hogy a magam védelmében a magam ügyvédjeként fűzzek néhány megjegyzést a túlzó, esetenként elsietett kritikai megállapításokhoz. Csehy Zoltán — feltehetően - a szerkesztőség felkérésére értékelte az ötven éve megjelent Fiatal szlovákiai magyar költők antológiáját, elmereng a „nyolcak” indulásán, s ötven évvel (sic!) a könyv megjelenése után két csoportra osztja az antológiában induló költőket: a harcos „héroszok”-ra, illetve a sematikus, dilettánsokra. Szíve joga, hogy - kritikusként - ítéletet mondjon élőkről és holtakról. Csakhogy elfelejti, vagy nem akarja tudomásul venni a kort, amelyben az írások megszülettek. Fel sem merem vetni, hogy történelmi analfabétizmussal vádoljam, inkább a kor felületes ismeretét kérem számon tőle. Az értékelésnek, megemlékezésnek induló írás, hogy, hogynem, számonkéréssé formálódott. De a számonkérés során azt is tudni kellett volna - amit már közhellyé silányítottak -, hogy a szlovákiai magyar irodalom „a semmiből formálódott”. Tájainkon mindenképpen. Ez tény, akár tetszik Csehynek, akár nem! Nem voltak elődök, akiknek művein felnőhetett volna az újabb, irodalomban alig, vagy csak kevéssé jártas generáció. Nem volt vezéralakja sem. Az elődök, a kortárs magyar irodalom ismerete nélkül vágtunk neki a nagy kalandnak. 1945 után, iskolakötelesen tengtünk-lengtünk a levegőben - mert iskola sem volt. Csehy ma úgy tudja: voltak vezéralakok. Kik? Márai?- húszéves korától külföldön, majd Budapesten, 1948-tól, újból külföldön, illetve a maga választotta emigrációban élt. írásai a vasfüggönyön nem juthattak, nem jutottak át. (Főiskolás koromban Koncsol László segítségével egyetlen müvét terjesztettük szamiz- dat formában, a „Halotti beszéd”-et.) Győry? - 1945 után Ilku Pállal a zöld határon Beregszászról Magyarországra menekül. Tudta, hogy mi várt volna rá, ha marad. Akárcsak Tamás Mihály, aki 1945 után Argentínában építette az utakat, Forbáth az emigrációból való visszatértével Csehországban maradt, s néhány versén kívül nem írt többé magyarul. Kik maradtak? Mécs? Börtönben. Ásguthy Erzsébet? Elhallgatott. (Jól is tette, mert ma ő sem kerülné el a tetemrehivást! Kit említsek még? Egri Viktort, hazatérve a kényszerű bujkálásból? Szabó Bélát, megjárva az égetőkemencék poklát?
