Irodalmi Szemle, 2008
2008/11 - Duba Gyula: Az aranyóra legendája (regényrészlet)
Duba Gyula találta el ágyúval a méternyi átmérőjű célt, amire sorban kellett tüzelni az irányzóknak, pontos találatáért Velísek kapitány, az ezredparancsnok a sorban álló ágyuk katonái előtt nyílt parancsban megdicsérte és háromnapos szabadsággal jutalmazta. Fegyelmezettségét és testi erejét már azelőtt is tisztelték, ezután még nagyobb becsülete lett a batériánál, sok barátja volt, s nemcsak magyarok, hanem csehek és szlovákok is, kimenőt bármikor kapott. S amikor egy nagy defilírozás során a lovak vontatta ágyúk parádés menetben elvonultak Masaryk elnök előtt, a parádé végén az elnök, maga is szenvedélyes, jó lovas, az ő ágyújukhoz jött és azt mondta a katonáknak: úgy kell megülni a jó lovat, ahogy Duba tüzér! S ezután már a tisztek is úgy bántak vele, mint a legjobb katonájukkal, megbecsülték. A kimenőkön megismerte Prágát, szép városnak találta, ahol sokat söröznek és jól élnek az emberek. A levelet akkor írta anyjának, hogy az aranyórát, tudott róla, de addig nem vágyott utána, anyámé, gondolta, tehát az órát küldjék el neki Prágába, megjavíttatná, mert így nem mutatja az időt, haszontalan tárgy, szép feleslegesség, de öregmama nem küldte el. Levélben sem írt róla, nem tudatta a fiával, miért nem küldi el, a kérésre hallgatással válaszolt, s amikor az látta, hogy hiába ima levelet, lehetetlent kér, beletörődött és elfelejtette. Lemondott az aranyóráról, ahogy most a fiától is azt követeli, hogy mondjon le róla, a helyzet más és az okok különbözőek, de a lényeg ugyanaz maradt: a rejtélyes óra öregmamáé, az ő dolga, hogy mit tesz vele! Az óra történetét is később tudta meg, amikor leszerelt. Anyja akkor beszélni akart vele. A családban nem volt szokás hosszan, bizalmasan elbeszélgetni, szórakozásképpen társalogni, szülők és fiatalok egymás közt röviden, lényegmondóan, a közlendőkre összpontosítva beszélgetnek. Férj és feleség mondják el egymásnak a fontosabb dolgokat. De akkor öregmama beszélni akart a fiával, sőt mesélni, elmondani régi történeteket, hogy az megismerje és megértse az aranyóra családi jelentőségét. Mert fontos tárgy volt, némileg a Bakaiak történetét jelentette. Ez pedig közvetlenül a negyvennyolcas szabadságharc utáni időkbe, a rossz emlékű Bach-kor- szak korába nyúlik vissza, amikor öregmama ükapja, a távoli Bakai-ős, egykori Bakai István, a Bakaiak elsőszülött fiúgyermeke azóta is mindig István, tehát ez az egykori Bakai hozta az órát a feleségének az első sikeres útjáról, Pestről. Akkor még nem hívták a várost Budapestnek, Pest és Buda külön városok voltak, és Deák Sára, az ős felesége megörült az órának, bár már akkor sem járt, de nagyon szép, mutatós volt. S hogy mint jutott hozzá az egykori Bakai? Gyarmat híres dohánytermesztő falu volt, különösen akkor, azokban a nehéz időkben. A legjobb „gyarmati tubákot” már akkor is a Bakaiak készítették, Pesten nagy kereslet mutatkozott utána és a dohánytermesztő parasztok szekereken vitték eladni. Egyik módos üzletfele, a Bakai-ős szerint finom és méltóságos úriember, így szólt hozzá: — Bakai gazda, maga a mi igaz jótevőnk itt az osztrák meg cseh hivatalnokok jármában nyűgöknek, nagy hálával tartozunk, de megháláljuk. Beszéltem már komoly vállalkozókkal és egyéb jóravaló üzletemberekkel, akik nagyra becsülik a gyarmati dohányféleségeket, de leginkább a tubákot, s ha ellát minket árujával, akkor mi itt Pesten, valamelyik ligetben szobrot állítunk magának! Igazi bronzszobrot, amilyen
