Irodalmi Szemle, 2008
2008/11 - MAGYAR TÁJ, MAGYAR ECSETTEL - Zalán Tibor: Lassított csendben (vers)
Magyar táj, magyar ecsettel kiszabadítjuk a testből a szellemet, hogy majd újra bezárhassuk egy régi palackba, amit az idő békéje érlel rubinttá hüs pincénk penészes polcain. Szivárog a kék szőlő vöröslő vére, tengerré nőnek a fájdalom kéjes könnyei a prés alatti öreg fakádban, nagyapám csákvári csalikancsóját merítem az izzó lébe: édes rejtély a titkos edényben. ZALÁN TIBOR Lassított csendben l. Lassított csendben számhoz ütődik valami pohár hideg fegyver Villamos csenget és már nem alszik Vérem megtelik félelemmel Vagyok aki soha nem lehettem túlélve már öt évtizeddel magam Rakódik akár a mész a csontban halál az idegemben Folyónál lakom Döglött nagy halak üres szemüregében állok Ez az öröklét Vad kutyák jönnek s a dögre csapnak a sirályok Még nem mondtam bár jó is lehetne reggelenként epét s vért hányok Nem alhatom éjjel - kárognak lent s dalolnak a szomszéd cigányok
