Irodalmi Szemle, 2008
2008/10 - TALLÓZÓ - Vasy Géza: A létezés sokarcúsága (Mezey Katalin költészetéről)
TALLÓZÓ A köteteimmel kezdve: voltaképpen minden költői alkotás párbeszéd. A megszólított a szerző alakmása, idealistább vagy kétkedőbb énje, s e mögött vagy ez elé helyezve: a másik ember, a természet, az isten, a létezés maga. E beszéd módja, jellege azonban igen sokféle lehet. Mezey Katalin továbbra is kifejezetten intellektuális költő, aki ezzel együtt tárgyiasságra törekszik, miközben megőrzi személyiségét is. Egyik sem elvont, még akkor sem, amikor elvonatkoztat konkrét élményektől, mert azért azok is mindig felsejlenek. Ez a líra egyszerre élet- és létközpontú: nem minősíti le a legapróbb, talán esetleges hétköznapi dolgokat sem, sőt ezekben is a létezés értelmét keresi. A korábbi évek keresése, készülődése után meghatározóvá válik az istenhit. Nem ájtatosan, hanem szemérmesen, s nem feledkezve el a bennünket körülvevő valóságos világról, az isten meghalt téziséről és annak hatásáról. Nem ódái vagy himnikus, hanem elégikus e versek hangvétele. Az egyre több élettapasztalat egyre megértőbbé tesz, s a világ és lakói elleni ifjúkori lázadást régóta s egyre határozottabban a szeretet, a megértés etikai parancsa váltja fel. Ennek legszebb példái az édesanya-versek. A mindig önálló édesanya hosszú életének végére olyan beteg lett, hogy mindennapos ápolásra szorult. A felnevelő szülő újra gyermekké vált: Játszunk anyámmal: / anyuka vagyok, / és ő a kisbabám, / remegő kézzel / emeli a bögrét, / messziről csücsörít, / erőlködve, hátradőlt fejjel kortyol. / Jobban szereti, ha itatom, / de én önállóságra nevelem, / még szüksége lehet rá. (Játszunk anyámmal) Az önállóság és a szabadság két hajdani bajnoka összecsiszolódik: Akár a rozsdás késeket, / egymással köszörül / minket az Isten. (Akár a rozsdás késeket) A rég halott édesapa, az új halott édesanya, a halott költőtársak megidézése meghatározóvá teszi a halál motívumát, de nem a halál-, hanem az életközelség élményét hangsúlyozza ez is. S így az emlékidéző és a köszöntő versek szervesen egymáshoz tartoznak a kötet sűrűjében s lezárásában is. S mindezt ellenpontozza a Holdének versvilága, amely talán nem csupán azért a legharmonikusabb, sok derűt is sugárzó Mezey Katalin verseskönyvei közül, mert gyerekekhez is szól, hanem azért is, mert most már unokák seregétől is körülvéve, s a szeretet útmutatását követve megtalálta mindazt, amiért otthon érezheti magát egyetlenegy életében. (Magyar Napló, 2008. június)
