Irodalmi Szemle, 2008
2008/10 - Markó Emil: Késői nyár (Két levél)
Markó Emil Délután beborult, esni kezdett, estére elállt az eső, de hűvös szél fújt és olyan volt minden, mint ősszel. Mint ősszel, egy elhagyott fürdőhelyen, ahol nemrég még nyár volt. Ott ültem majdnem egymagamban, a vendéglő teraszán. A tó felől szél zúgott és a fák, bár még csak június vége felé járunk, úgy suhogtak, mintha már a nyártól búcsúznánk. A cigány csupa bánatos nótát játszott, sehol a világon nem tud annyira ősz lenni, mint a Szenci-tó partján, amikor hűvös az este, suhognak a fák, szél zúg a víz felől és az elhagyott vendéglői teraszon a cigány bánatos nótákat játszik - ismered ezt? Ősz lett hirtelen. És nem tudom hogyan, egyszerre eszembe jutott, hogy a feleségem és a gyerekek most ott ülnek Pozsonyban, az ebédlőben, az asztal körül, a lámpa alatt. Janka hajában megcsillannak az ezüst szálak, amint a fény rávetődik. A fiú hallgat és arra gondol, vajon szép idő lesz-e holnap, hogy a kislánnyal kimehessen a Dunához, a lányom pedig felkel az asztaltól és a zongorához ül, ősszel felvételizik a Zeneakadémián, kimondott tehetség. És eszembe jutott Inci - holnap itt lesz, együtt leszünk. És két nap múlva odaállok a feleségem elé és mindent becsületesen, őszintén... - de most már valahogy nem tudtam olyan ujjongó világossággal végiggondolni ezt a gondolatot, mint már napok óta. Szinte kísérteties élességgel, mint valami filmen, láttam, amint odaállok Janka elé, és láttam megdöbbent szemét, elfehéredő arcát, láttam, mint fordul ki szó nélkül a szobából, mint zárkózik be a hálószobába, hogy a pamlag párnájába fojtsa felszakadó zokogását. Láttam magamat, amint vacsorához ülök a gyerekekkel és nem tudok a szemükbe nézni, amikor azt kérdezik: mi a baja az anyukának? És láttam felborulni mindent, ami tizenöt évig szilárd talaj volt a lábam alatt, tető a fejük felett, boldogság, gondatlanság, gyermekkor, minden, amiből később emlék válik és láttam a fiamat, amint többé nem megy a Dunára evezni sem velem, sem a kislánnyal, mert mindketten megcsaltuk. Én, mint férfi és a kislány, aki csak nő, mint Inci. Hirtelen ősz lett bennem, s a teraszon már csak magam ültem, a tó felől zúgott a szél, a fák suhogtak, a cigány már rég elhallgatott és bennem meghalt a nyár. Épp oly korán, mint kívülem, körülöttem. És Inci már csak fájni tudott a szívemben, már csak fájni. Fizettem, megindultam a posta felé és táviratot adtam fel Incinek: ne jöjjön, sürgősen tovább kell utaznom, levél megy. Ősz lett hirtelen. Most már két napja itthon vagyok. A levelet elküldtem, egyelőre még nagyon szenvedek, de... aki már egyszer érezte az őszt, ezt is kibírja. Majd én is kibírom valahogy. Isten áldjon. Köszönöm barátságodat. Jót akartál, de így - ki tudja - talán a legjobb. Ölellek igaz barátsággal Imre
