Irodalmi Szemle, 2007

2007/10 - POZSONYI PÁHOLY - „...az író mindig olyan, amilyennek a fiatalok látják” (?!) (H. Nagy Péter előadása, beszélgetés) Vendég: Cselényi László, vitavezető: Tőzsér Árpád

POZSONYI PÁHOLY

solnám, hogy mindenki próbálja nagyon rövidre fogni a mondandóját. Egy nagy gondolkodó egyszer azt mondta, hogy aki harminchárom mondatban mondja el azt, amit háromban is el lehet mondani, az nagyobb gazemberségekre is képes.

Fonod Zoltán: Az Aleatória megjelenése után egy pikáns kérdést tettem fel Cselényi Lacinak. Azt kérdeztem tőle, hogy folytatható-e ez a költészet. Azt válaszolta, hogy persze, eddig szétszedte a szavakat, ezután össze fogja rakni. Azt akarom kérdezni, hogy van-e már új kalapja, amelyben majd összerakja a szövegeit?

Cselényi László: Van, de kilyukadt. Értem, mit akarsz tudni. Azt hiszem, észleltétek, hogy tevékenykedem még, de csak a publicisztikában. Valahogy úgy érzem, hogy ’89 környékén megszakadt valami bennem a költészetet illetően, egész pontosan nem is akkor, jóval később, hisz már az Aleatória is tulajdonképpen összegzése volt az előbbi három kötetnek, az Acetilén ágyaknak, az Elvetélt szivárványnak és az Eggyé vált sokknak. Az is benne van ebben, hogy nem tudtam és nem tudok mit kezdeni azzal, hogy ennyire visszhangtalanok maradtak ezek a kötetek. Noha ez is relatív valami, hisz az Acetilén ágyakról éppen Mikes D. János írta a rólam szóló legalaposabb tanulmányt, az Elvetélt szivárványt meg Zalán Tibor méltatta, és mégis. Amikor ezt elpanaszoltam Nagy Péternek, hogy érzésem szerint csak az a harminc ember olvasta a dolgaimat, akik az Escorialban szerepelnek, azt mondta, hisz ez rengeteg. Ennek ellenére azt érzem, hogy fölösleges tovább lépni, ha az eddigi lépéseket nem tudja vagy nem akarja megemészteni a köztudat.

Nemcsak az én problémám ez, voltaképpen az egész avantgárdé. Joyce a Finnegannél kötött ki, Beckett az egyszavas drámánál, Cage a négypercnyi csöndnél. Ült négy percig a zongora előtt, aztán fölállt és meghajolt. Nincs tovább. Ami mára kiderült, hogy az Aleatória tovább járhatatlan út. Szét kell újra szedni az egészet s megpróbálni újra összerakni, ahogy kérdezed is az új kalappal kapcsolatban. Bevallom, egyre kevesebb ehhez az erőm. Hisz valójában arról van szó, hogy az ilyen aleatorikus szövegeket X változatban lehet egymással párosítani, s alighanem ez volna a megoldás, de hát ez már nem az én asztalom. Ehhez számítógép kellene s még újabb technikai eszközök, s én még a számítógépes írógépig sem jutottam el. így hát inkább egy újabb válogatáson dolgozunk Tőzsérrel az Antaeus Könyvek-sorozat számára, s ebben megpróbálom egy-egy témakör köré (Gömör, Dunatáj, Párizs) csoportosítani az elszabadult anyagot (a Végtelen hömpölygést, ahogy Petőcz Andris nevezte), ahogy az Élet- mü-sorozat köteteiben (Kőország, Danubiana) is történt, de itt csak a verseket illetően. S minderre jönne egy negyedik összegző rész, most már valószínűleg azzal a címmel, amiről e mostani vitánk is szól. Vagyis: A megírhatatlan költemény.

Mács József: Kitűnő előadást hallgatva Cselényi említette a számítógépes fejlődést. Én erre kérdeznék rá, hogy a számítógépes fejlődés eljuthat-e egy olyan szintre vagy egy olyan fokra, hogy segíti a modern és az ultramodern költészetnek az értelmezését.

H. Nagy Péter: Persze, nagyon fontos a számítógép, mint az ötödik optikai médium. Vannak számítógépes folyóiratok stb., egyáltalán a számítógépes elvek fontosak a költészetben is. Tehát születnek olyan művek, amelyek nemcsak számítógéppel vannak előállítva, hanem működtetik is azt, amit a számítógép tud, hogy kitörlöm a sző-