Irodalmi Szemle, 2007
2007/9 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Vendégkritika - Bodor Béla: Ezmég-azmár (Háy János: Házasságon innen és túl című novelláskötetéről)
Vendégkritika Ezmég-azmár Háy János: Házasságon innen és túl (novellák) Azt hiszem, Háy tehetségének legfontosabb eleme annak az érzékelése, hogy a dolgok hol siklanak el egymás mellett, vagy éppen egymáson. Ez a novellisztika valójában az oda-nem-illő művészete; legyen az nyelvi elem, a cselekmény vezetés szabályainak megsértése, valamifajta horizonttörés vagy az olvasói várakozástól történő radikális elrugaszkodás... Nem lehetetlen, hogy ha majd a késő utókor irodalomtörténésze tekint vissza a XX-XXI. század magyar kisprózájára, többé-kevésbé szakadásmentes folyamatot fog megpillantani. Persze Kosztolányi egy kicsit más, mint Krúdy, Kamondy László, mint Gelléri Andor Endre, Garaczi László, mint Mándy Iván, Grecsó Krisztián, mint Tar Sándor; az eltérések azonban sokkal csekélyebb jelentőségűek, mint az azonosságok. Ennek a meghatározó magyar elbeszéléstípusnak az a sajátossága, hogy néhány oldalnyi terjedelemben, erősen (gyakran lefelé, ám olykor költőien) stilizált nyelven, példázatosan, néha parabolisztikusan, de sikerült darabjaiban kerülve úgy a „tanulságosságot”, mint a „tipikus” helyzetek szerkesztését, erős reális reflektáltság- gal, akár közvetlen politikai vagy társadalmi áthallásokkal mondja el sorsüldözött, elesett, megalázott, sokszor együgyű emberek szerencsétlenségeinek jobbára képtelen és sokszor meseszerű fordulatokkal tarkított történetét. Egyébként ez a bizonyos valamikori irodalomtörténész akkor fog csak igazán csodálkozni, amikor az egy kalap alá kanonizált Illyés Gyula és Németh László, Sánta Ferenc és Fejes Endre vagy Nádas és Esterházy novelláit teszi egymás mellé. De ezt most hagyjuk. Mindez arról jutott eszembe, hogy elgondolkodtam: a valamikor poszt-poszt- modernként aposztrofált és nagyon szétágazó pályákon indult prózaírók, Darvasi Lászlótól Körösi Zoltánig, Bartistól Dragománig, és köztük persze Háy János is milyen szép szabályosan ugyanoda lyukadtak ki, és hogy az az „ugyanott” milyen közel van például Parti Nagy Lajoshoz és ahhoz a poszthoz, amihez képest elindultak szétfele. És hogy talán nem is volt szó másról, mint hogy a maguk, a többiekétől és az előttük járókétól nem olyan rettentően különböző, mégis azonosíthatóan sajátos hangját igyekeztek megtalálni és kidolgozni, anélkül, hogy magával a nyelvi magatartással szakítaniuk kellett volna. Mit is jelent ez Háy János novelláira nézve? Ha ezeknek a történeteknek a szüzséjét egymás mellé tesszük, rettentő furcsa eredményre jutunk. Például: Egy lány megismerkedik egy fiúval, fel is viszi magához, de mégsem fekszik le vele azonnal, ezért a fiú elhagyja. A lány, elkeseredéséKÖNYVRŐL KÖNYVRE
