Irodalmi Szemle, 2007
2007/1 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Duba Gyula: Veres János metamorfózisai (Alkotóműhelyek, őrhelyek)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE jéből, itt ismerkedik meg Fábry Zoltánnal. Versei hangulatát, tárgyilagos létérzékelését mutatják, mint a Különös zene című: „Itt most rusnya gnómok az urak,/ s különös vad, ártó zenére / nyitogatják az ablakokat./ Nyelvünket valaki megkötötte,/ mozgó madárijesztők vagyunk, / s azok is maradunk.” Az 1947 és 51 között írt verseket elolvastatta Fábry Zoltánnal, aki - mint írja - „felfedezte őt”. A Három fiatal költő megjelenése 1954-ben olyan időben történik, amikor a borongó líra és pesszimista életérzés nem szokásos. Fiatal költőink lelkesen hirdetik és ünnepük, hogy magyarul írhatnak és emberszámba veszik őket. Maradéktalanul elfogadják az építőmunka jelszavait. Jóhiszeműen az ország „gazdáinak” érzik magukat. Sok szó esett már erről, a kor feltárására és értelmezésére tanulmányok születtek. Most csak költőnkre vonatkozó értelemben foglalkozom vele. Annál is inkább, mert nála sajátosan érdekes s talán jellemző formáját vélem! Súlyos betegsége különösen érzékennyé és töprengővé tette, optimizmusa is bonyolultabb, talán más természetű. Tőzsér Árpád a Fekete május fülszövegében Thomas Mann Varázshegyének hősét, Hans Castorpot véli példaképének, s nem oktalanul. A súlyos tüdőbaj kulturális értelemben bonyolult lelkiséget eredményezhet. Veres korábbi és megjelenő verseiben érdekes váltás történik. Megmaradnak erényeik, képi erejük és formai tökélyük szinte töretlen, ám a hangvételük más. Mintha az életérzés metamorfózisa történne! A költő bizakodó lesz az idő eszmei sablonjainak és lírai sémáinak értelmében. Néha talán túlontúl is hívő! Számos megfogalmazása jelszavas, ám - s ez érdeme - itt is felfedezzük az önmagához való, elemi hűséget és őszinteséget. Mintha továbbra is a romantikára hajlamos gyerekember beszélne s jórészt önmagáról. Mintha új helyzete, a gyógyítás és gyógyulás folyamata is oka lehetne, a külső elvárások és belső késztetés együtt él! A remény, melyet új ismerősei és a tátrai környezet kelt benne, s a bizakodás, amellyel a szanatóriumi életbe veti magát. Egy interjúban, Fábryt érintő kérdésére mondja el Tóth Lászlónak: „Mindketten fülig szerelmesek voltunk... Én egy brünni morva lánykába bolondultam bele, Fábiyt meg egy Lónika nevű lányhoz fűzte plátói szerelem.” Tátrai környezetben a szanatóriumi élet gazdag és termékenyítő lehet, ha mélyen érzők és gondolkodók, szellemi munkások élik. A valóság szimbolikus jegyekkel telítődik, és a jelenségek metaforikus értelmet nyernek. Az ő életérzésbeli metamorfózisában is ilyen belső érték- és hangulatváltást (is) érzek. Az életbe vetett hit megnyilvánulását, valamiféle állandósult reményt, amely ugyan sekélyesebb költészetet, gyengébb önálló kötetet szült, 1955-ben az Ifjú szívem szerelmével címűt, mégsem eredménytelen; a költő kigyógyul tbc-jéből. Nem várja könnyű helyzet, huszonhét éves, néhány évig betegmozgató a rimaszombati kórházban, aztán hivatalnok, majd kultúraszervező, a Járási Művelődési Központ szakelőadója. 1971-től rokkantnyugdíjas. Költő, aki nemcsak írja, hanem meg is éli költészetét. Önkifejező sorsélményei értelmében, hasonlóként Zsélyi Nagy Lajost említeném. Harmadik kötetében a Tüzek és virágokban (1961) visszatér ifjúkori hangja, férfiasabban, tépelődőn. Mondhatnám, érettebben s mintegy egészségesebben. Novellák és néhány verses
