Irodalmi Szemle, 2007
2007/9 - KÖSZÖNTJÜK A 90 ÉVES TURCZEL LAJOST - Szeberényi Zoltán: Az irodalom vonzásában (Alkalmi szemlélődés Turczel Lajos alkotóműhelyében, esszé)
Szeberényi Zoltán felfigyelt a tájékozott, kiváló adottságokkal rendelkező, a vizsgákra alaposan felkészült hallgatóra. Különösen A reformkor megyei életének rajza Arany Elveszett alkotmányában című szakdolgozatára, amelyben Turczel meglepően érett, eruditív irodalomtörténészként mutatkozott be. A rendkívül gazdag Arany-filológiát gazdagította új meglátásokkal. A terjedelmes tanulmányban Turczel azzal az irodalmi körökben egykor közkeletű felfogással vagy inkább irodalomtörténeti babonával száll szembe, miszerint Arany Petőfihez viszonyítva csupán „szófogadó nyárspolgár” volt, akiből hiányzott a forradalmi szellem és bátorság, a társadalmi haladás iránti elkötelezettség. Ezt a felfogást sokáig éltette Babits Mihály tekintélye, akinek egy szellemes, de erősen vitatható axiómája szerint - a természetüket tekintve - Petőfi egy nyárspolgár a forradalmár álarcában, Arany pedig forradalmár a nyárspolgár álarcában. Turczel az Elveszett alkotmány tüzetes, körültekintő elemzésével, gazdagon adatolva, jogi-történelmi tényekkel alátámasztva bizonyította, hogy Arany jól látta és ki is merte mondani kora társadalmának visszásságait, igazságtalanságainak gyökereit, okozóit. Teljesítményéből mitsem von le az a körülmény, hogy írásából a jogásznak, a jogtörténelem tudósának, a közjogilag tájékozott történésznek a hangja szól erősebben a műkritikusénál. A dolgozat, amely 1954-ben a Fáklyában látott napvilágot, nemcsak Turczel meglepő irodalomtörténészi erudícióját bizonyítja, de arról is tanúskodik, hogy korábbi stúdiuma, tájékozódása nem volt hiábavaló: jogi műveltsége szemléleti racionalizmusán, logikai gondolatvitelén, szépírói ambíciói pedig nyelvének plaszticitásán, képi telítettségén hagyott nyomot. Az Arany-tanulmány sorsdöntőnek bizonyult Turczel életében. Sas Andor még a diploma megszerzése előtt meghívta oktatónak a magyar tanszékre. Turczel belső késztetésnek engedve vállalta el a tanszéki megbízatást, ifjúkorától dédelgetett tervei megvalósulását remélte tőle, hogy végre minden erejét és tehetségét az irodalomnak szentelhesse. Még friss és fájó volt benne az élmény a szlovákiai magyarság pokoljárásáról. Tudatában volt, hogy a nemzetiségi-kisebbségi sors kitartó és következetes küzdelem a megmaradásért. Ebben a küzdelemben fontos szerepe van az irodalomnak, a kultúrának, a kulturális és történelmi hagyományoknak. Kevesen hittek olyan rendíthetetlen, konok meggyőződéssel az irodalom egyéni és közösségi hasznában, társadalmi küldetésében, mással nem pótolható hatásában. Turczel az identitás megőrzése, az egészséges önérzet, a józan önismeret kiapadhatatlan forrásának tudta és hirdette. Nem véletlen, hogy a tanszéki munka mellett kiemelt feladatának tartotta a szlovákiai magyar irodalom ápolását, szervezését, a felvidéki magyarság irodalmi-kulturális-történelmi hagyományainak feltárását, közkinccsé tételét, így nemzeti kisebbségünk öntudatának, identitásának erősítését, a szülőföldhöz, az anyanyelvhez való ragaszkodás érzésének táplálását. Turczel annak ellenére, hogy a gyér létszámú, rosszul ellátott tanszéken tornyosultak a feladatok, a tanításon kívül főként kritikusi, komparatisztikai és hagyományébresztő feladatokat vállalt. Mindhárom témakörben maradandót alkotott. Életművének legidőtállóbb része azonban mindenképpen a kritikusi, irodalom- és kultúrtörténe
