Irodalmi Szemle, 2007

2007/9 - KÖSZÖNTJÜK A 90 ÉVES TURCZEL LAJOST - Duba Gyula: „...munkássága az egyetemes magyar kulturális tudat része”(esszé)

„.. -munkássága az egyetemes magyar kulturális tudat része”

formkor gondolkodóiban és lehetőségeiben kereste, mindenekelőtt Erdélyi Jánosban találta meg. Tőle veszi kritikusi munkájához szeretettel, aggodalommal, szigorúsággal kívánalmainak értékét és mértékét! Talán ösztönösen megérzi akkori helyzetünknek a reformkori állapotokhoz mérhető hasonlóságát, megnyomorított- ságát, sivár fejletlenségét, szellemi pangását. Példaképe - Erdélyi - is a „felföldi” valóságból nyerte programadó létszemléletét! Turczel kritikusi egyéniségét alkati és ösztönbéli tulajdonságai tették olyanná, amilyenre irodalmunknak éppen szüksége volt. Tudatlanságban, tapasztalatlanságban és ösztönösségben bővelkedtünk, jelszavak lidérceivel hadakoztunk, hősi akarnoksággal kérkedtünk. Tekintélye ormairól Fábry feddőn, ám negbocsátón szól néha dolgainkról, de olyan kritikus is kellett, aki közülünk való és velünk él! Turczel „tanár úr” megértő pedagógusként, de kritikusként kérlelhetetlen, így születik „a pedagógiai kritika”! Később maga is szólt akkori gyakorlatáról, elmondta, mennyire örült, amikor dicsérhető értékekre lelt s hogyan vigyázott és mérlegelt, amikor elutasította a melléfogásokat, baklövéseket, határozottan, ám érzéssel, hogy a kezdő szerzőket el ne riassza a további munkától.

Első könyvében - írások mérlegen, 1958 - már a művészi tudatosság biztos jegyeit látjuk. Bírálataiban stilisztikai-formai tanácsokat ad, de közben esztétikai fogalmakat és gondolati rendszert is alkot, mintegy szakmai nyelvet alakít ki. Hiteles értékrendet és reális programot kínál az ösztönösséggel szemben. Ily módon létfilozófiai munkát is végez. S közben maga is annyira az irodalomban él, hogy mintegy közösen termékenyítik egymást irodalom és kritikusa! Munkájának gyá- molító jellege pedig alapvetően pedagógusi alkatából ered. Műve első írásában - Kritika és mű, 1956 - mintegy lefekteti munkája alapjait és vázolja feladatait. S még töbet annál! Bábi Tibor hazafias, „magyaros” verseit értékelve megjegyzi: „A marxi-lenini nemzetiségi politika nemcsak jogot, hanem kötelességet és erkölcsi parancsot is jelent az anyanyelv, a nemzeti kultúra és hagyományok dolgában.” Amikor a közírás ideológiai sémák mankóin botorkál és tétova lépteit árgus szemek vigyázzák, a hasonlóan pontos, gazdag értelmezés és hiteles beszéd felelős komolyságra utal. Turczel alaptulajdonsága az elmélyülés képessége és a komoly, felelős mérlegelés. Ezzel függhet össze másik erénye is: összefüggésekben vizsgálódó, áttekintő készsége, integráló képessége! Már első bírálatai - Bábiról, Ozsvaldról - összegező természetűek, első kötetek okán bővebb ismertetést, mintegy pályaképvázlatot ad. Máskor általánosító helyzetképekben - Kritikai utóhang,

1955 vagy Líránk helyzete és perspektívái — felmérő áttekintésre és teljességre törekszik. Ez már a szellemi vezető, „a gazda” szemlélete! Nemcsak arra utal, hogy nehezen vajúdó időben mérvadó kritikai fórum kíván lenni, hanem a fejlődés motorjául szolgáló gondolati erő és szellemi inspirátor szerepét is vállalja. Az esztétikai fogalomtár és szakmai nyelvezet kimunkálója lesz. S közben új műfaji területeket (dráma, közírás) is népszerűsít. De legfőképpen és a jövő érdekében a pályakezdők, a fiatal jelentkezők, az „utánpótlás” érdekeinek a képviselője, új hangjuk minősítője és védelmezője, egyéniségük elfogadtatója. Betölti „az irodalom gazdá