Irodalmi Szemle, 2007

2007/9 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (Németh László munkásságáról)

Magyar líra és epika a 20. században (17)

mi pillanatban, 1943. augusztusának végén, amikor úgy látszott, talán sikerül az országot kimenteni a háború örvényéből. A szárszói táborozásra mintegy hatszázan jöttek el, többségében fiatalok, de értelmiségiek is szép számban. A hangadók főként baloldali értelmiségiek voltak, Erdei Ferenc, Veres Péter és mások, telve bizakodással és forradalmi lendülettel. Németh László nem osztotta optimizmusukat, előadásában szorongással és nem alaptalan aggodalommal nézett a közeli jövő eseményei elé. Előadása vihart kavart, „aki nincs velünk, az ellenünk van”, hangoztatták bírálói, nem is sejtve, milyen nagy karriert fut be jelszavuk néhány év múlva, a Rákosi-rendszerben.

Németh László szárszói próféciái, sajnos, beigazolódtak. Borúlátó volt, de tisztábban látta a magyarságra váró jövőt, mint kriptokommunista vagy a kommunistákra sandítgató vitapartnerei. Néhány idézet az előadásából: „Képzeljenek el egy szocialista államot, ahol a szabad parasztságot kolhozokba terelték, a kisiparosságnak nagy közös műhelyekben kell dolgoznia, az értelmiség a legszorosabb felügyelet alatt áll, s ebben az államban az ellenőrzöttek magyarok, az ellenőrzők pedig busmanok vagy tibetiek.” „Az európai társadalom nem úgy fejlődött, ahogy a múlt század nagy szocialista gondolkodói előre látták.” „Nemcsak az értelmiségiek viszonylagos száma fog rohamosan nőni a többi munkásokéval szemben, de az ipari és mezőgazdasági munka is egyre inkább értelmiségi munkává alakul.”(45) A kommunisták és más messianisztikus baloldaliak szemében nyilvánvalóan eretnek gondolatok voltak ezek. Ráadásul egy bántó, odavetett mondata miatt a háború után még az antiszemitizmus vádjával is szembe kellett néznie az írónak.

Mindezekért a „bűnökért” Németh Lászlónak a Rákosi-korszakban hallgatással kellett vezekelnie, s akárcsak „polgári” írótársait, őt is a műfordítói robot mentette meg a nyomortól. 1957-ben azonban már megkapta a Kossuth-díjat, s ettől kezdve a hatalom is megtűrte, mi több, olykor fel is használta propagandacéljaira. Az 1956-os forradalom leverését követően főként színpadi műveivel aratott sikereket. Két regénye, az Égető Eszter (1956) és az Irgalom (1965) némi visszalépés írói pályáján. Az előbbit az önfeláldozás, lemondás és szeretet, az utóbbit az emberek megértése regényének tartja a kritika. Az is tény, hogy a vidékiességről, a vidéki Magyarország különc figuráiról irodalmunkban egyedülálló tablóképet fest az Égető Eszterben. „Közéleti lustaság, kallódó tehetségek, elvetélt reformok: a képen a vidéki társadalom kóros állapota látszik. De kritikát kaptak a népi mozgalom, sőt magának az írónak az illúziói is” - írja Pomogáts Béla.(46) A regény helyszíne, Csomorkány, a maga habókos figuráival jelkép is. Németh László azonban azt sem téveszti szem elől, hogy Csomorkányban többre hivatott embereket fúse- rál el a provincializmus. Az Irgalom főhőse, Kertész Ágnes, lehetne Kurátor Zsófihoz és Kárász Nellihez hasonló szent szörnyeteg is, hiszen az emberi kapcsolatok vagy az emberi lét tekintetében éppolyan maximalista, mint a Gyász és az Iszony főszereplője. O azonban meg tud küzdeni alkati végzetével, talán orvosi hivatásának köszönhetően. Rá kell jönnie, hogy miként anyja sem megátalkodott némber,